Svéd lányduó bulislágere a Class40 élén

Bulizós csajslágerrel tarolt az Icona Pop. A lányduó hét helyet javítva vette át a vezetést hazánk legjobbjai között. Rúzsa Magdi „Szerelme” töretlen, hiszen megőrizte pozícióját, míg Alicia Keys vadonatúj dallal lépett a Class FM porondjára.

 Elektronikus elemek, némi poppal fűszerezve. Az Icona Pop mindennek a tökéletes egyvelegét hívta életre I love it című kislemezzel, amely hetek óta az egyik legnépszerűbb bulislágerként hódít világszerte, sőt, több reality műsor betétdalaként is feltűnt már. A Caroline Hjelt és Aino Jawo alkotta páros 2009 kezdte meg közös zenei pályafutását, azonban a szóban forgó sláger hozta meg nekik az igazi sikereket. A dal ezen héten a Class40 aranyérmét is megkaparintotta.

 Úgy tűnik, megérte négy évet várni Alicia Keys visszatérésére, hiszen legújabb nagylemeze sikert sikerre halmoz. A Girl On Fire című szerzemény népszerűsége után újabb kislemezzel vette célba a slágerlistákat az énekesnő. A New Day című dalhoz már klip is forgott, a Class40-ben pedig a harmincötödik helyen köszönthetjük a tizennégyszeres Grammy-díjas énekesnőt.

 Rúzsa Magdi életének fontos állomását jelképezi novemberben megjelent Tizenegy című albuma. A szimbolikus jelentéssel bíró stúdióalbum már több ízben is bizonyította az egykori Megasztár-nyertes kiforrottságát, ennek példája a Szerelem című felvétel is, amely a huszonegyedik hazánk mérvadó slágerlistáján.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*