BÓDIS RICSI DOBOGÓRA ÁLLT IMOLÁBAN

Igazi nyárra ébredt vasárnap a paddock és már egészen korán 23 fokot mutatott a hőmérő higanyszála.  A European Junior Cup mezőnye számára nincs bemelegítő edzés a futam előtt, de már délelőtt minden versenyző a motorja körül mozgott és készültek a 14:35-kor induló versenyükre. Aztán a Supersport kategória versenyén bekövetkezett piros zászló felborította a szokásos menetrendet. Ez leginkább az EJC mezőnyét érintette és a tervezett időponthoz képest csak 3 órával később indították el Bódis Ricsiék futamát. Némi feszültség ugyan érezhető volt az EJC paddockban, de ki kellett várniuk a versenyzőknek a késöbbre elhalasztott start időpontját. 17:35 órakor végül megkapták a zöld jelzést és kezdetét vehette a 9 körös verseny. Ricsko a 7. helyről indult és jól sikerült a rajtja. Végig az első bolyban motorozott, a 6. körben még a vezetést is átvette. Egy körrel a verseny vége előtt az oda-vissza történő előzgetések során átmenetileg visszacsúszott az 5. helyre, de az utolsó körben óriásit hajrázott Ricsi és végül a 2. helyen ért célba, ezzel megszerezte idei első dobogós helyezését.
Bódis Richárd:- Elmondani sem tudom, hogy mennyire boldog vagyok. Az év versenye volt ez a mai, melyen kanyarról kanyarra óriási meccsek folytak a pozíciókért. Az egész hétvége folyamán éreztem magamban az erőt, hogy képes vagyok egy jó eredményt elérni és mindezt végre sikerült is megvalósítanom a versenyen. 
Imola – European Junior Cup – Race
1. Guillaume Raymond (Activbike) Honda CBR500R 20’29.516
2. Richard Bodis (Sparta Motorsport) Honda CBR500R 20’31.304
3. Augusto Fernandez (DS Junior Team) Honda CBR500R 20’31.506

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*