Bedák már sokkal lazább volt

Bedák Zsolt visszatérése eddig tökéletesre sikerült, hiszen Kecskeméten a Ferobox Event profi boksz gáláján második idei mérkőzését is sikerült megnyernie egyhangú pontozással a fehérorosz Andrei Staliarchuk ellen.

Bedák igazi fehérorosz-verővé vált 2013-ban, hiszen márciusban Staliarchuk honfitársát sikerült legyőznie.

 „Sokkal tisztábban bunyóztam, mint legutóbb. Jobban ment, jobban éreztem magam, mint Szentesen. Ott túlzottan akartam és kicsit elizgultam a dolgot. Most nem szándékoztam kiütni, lazán, erőlködés nélkül bunyóztam. Úgy voltam vele, hogyha kipattan, akkor jó, de nem ez volt a cél. Sajnos végül végig bírta, de úgy éreztem, hogy jól ment.”

„Az volt a taktikám, hogy az elejét és a végét is nagyon meghúzom és ezt sikerült is véghezvinnem. A mostani ellenfelem erősebb és képzettebb volt, nem szabálytalankodott annyit, de éreztem végig, hogy jobb vagyok. A hatodik menet után biztos voltam benne, hogy az én kezemet emelik fel a magasba. Az ember ezt végig érzi, hogy jobb-e az ellenfelénél.”

Zsolt már a szentesi gála szervezéséről is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni és nem volt ez másképp ezúttal sem.

 „Erre a gálára sem lehetett panasz, nemcsak a meccsek voltak profik, hanem az egész szervezés is. Kelemen Balázs is nagyon jól bokszolt, de a tanzániai állta az ütéseket. Jó meccs volt, látszott, hogy Balázs felkészült mind a tíz menetre. Már személyesen is gratuláltam neki az övhöz, de a sajtón keresztül is üzenném neki, hogy minden elismerésem.”

Pihenni viszont nincs idő, hiszen június közepén újabb összecsapás vár a komoly terveket szövögető bokszolóra.

„ Alig három hét múlva Szeghalmon újabb meccs vár rám. Nem zavar, hogy ennyire hamar, hiszen edzésben vagyok folyamatosan. A mérkőzés után három napot pihentem, ami bőven elég nekem.”

Fotó: Vidovics Ferenc

Forrás: Felix Promotion

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*