Magyarországon maradtak a WBO címek

A Felix Promotion szombat esti várpalotai bokszgáláján három címmérkőzés került megrendezésre, melyből kettő a Boksz Világszervezet (WBO) égisze alatt zajlott.

Az M4 Sport által közvetített várpalotai eseményen, a Thury-vár udvarán, Szellő Imre (14 győzelem, 0 vereség) a cirkálósúlyú interkontinentális övért meccselt brazil ellenfelével, Hamilton Venturával (15 győzelem, 4 vereség, 1 döntetlen). A párharc során a Felix Promotion ceglédi versenyzője végig aktívabbnak bizonyult, de riválisa sokszor veszélyes ütésekkel fogadta őt. Egyik versenyző sem mert fejetlenül akcióba lendülni, s éppen ezért volt meglepetés, amikor a magyar klasszis a 10. menet közepén, egy remek kombináció végén jobbhoroggal padlóztatta Venturát. Szellő igyekezett idő előtt befejezni a párharcot, ám ez már nem sikerült neki, így sima pontozásos győzelmet aratott – a lapokon 100-89, 99-90 és 97-92 arányban. „Elég nehéz mérkőzés volt, az ellenfélről kapott felvételek alapján nem ilyen küzdelemre számítottam” – fogalmazott Szellő Imre. „Technikailag és taktikailag is az eddigi legnehezebb mérkőzésem volt, de így még édesebb ez a mostani siker!”

Félnehézsúlyban Baranyi Richárd (17 győzelem, 1 vereség) a WBO Európa-bajnoki címért meccselt a grúz Giorgi Beroshvili ellen. Az összecsapás remek küzdelmet hozott, ahol mindkét versenyző sok akciót kezdeményezett, s számos szép találatot jegyzett. Ugyanakkor a menetek többségében Baranyi volt az, aki tisztábban és keményebben ütött. Beroshvili a 6-7. menetekben a fáradtság jeleit mutatta, ekkor a magyar ökölvívó közel került egy esetleges idő előtti befejezés lehetőségéhez, de a grúz az utolsó két felvonásban ismét frissen mozgott, és remekül finiselt. A 10 menetes WBO Európa-bajnoki  párharcot Baranyi Richárd egyhangú pontozással, 98-93, 96-94 és 96-94 arányban nyerte meg. „Nem volt egyszerű dolgom, Beroshvili nagyobb ellenállást tanúsított, mint amit vártam tőle. Jól bírta az ütéseket” – jelentette ki Baranyi a küzdelmet követően. „Nagy ugrás volt tíz menetet bokszolni, de erre készültem, és nem is volt vele probléma. Az első fontos mérföldkő pályafutásomban a most megszerzett WBO Európa-bajnoki cím.”

 

A cirkálósúlyú Magyar-bajnoki címmérkőzésen Tóth Tamás „Barbár” a 9. menetben kiütötte riválisát, az egykori amatőr klasszis Darmos Józsefet. Az összecsapás csak az első négy menetben volt ki-ki meccs, Tóth ezt követően egyre inkább felülkerekedett nagyot küzdő ellenfele ellen, akit minndeképp dicséret illet hisz bátran harcolt végig. A középsúlyú Harcsa Norbert megszerezte profi pályafutása 6. sikerét, miután egyhangú pontozással legyőzte Török Ferencet. Ugyanebben a súlyban a Magyar-bajnok Pintye Szabolcs (14 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) a 4. menetben TKO-val diadalmaskodott Kovács Ádám ellen.

 

További eredmények

Szilvai László TKO2 Rastislav Franko

Berki Ferenc PGY6 Kispál Zoltán

Kis Máté döntetlen Egedi Renátó