Újabb képzési szakokkal indul az ősz a TV2 Akadémián

Szeptember második felében becsengetnek a TV2 Akadémián. Idén folytatódik a szerkesztő, riporter és műsorvezetői képzés, új csoportok indulnak a sportriporteri és újságíró szakokon, emellett újdonság  a palettán a rádiós szerkesztő és vágó képzés. Az intézmény a  sportriporteri féléves képzést a nagy érdeklődés miatt immár egy évesre bővítette, a fiatalok az elmélet mellett gyakorlati képzésben is részesülnek, ahol alkalmazhatják a padban elsajátított elméleti ismereteket.
A TV2 Akadémián az előadók között idén is ott lesznek a csatorna vezető szakemberei mellett a TV2 népszerű műsorvezetői: előadást tart majd többek között Azurák Csaba, Tatár Csilla, Andor Éva, Várkonyi Andrea és Váczi Gergő. A TV2 képzőintézményében szeptember második felében a már jól bevált és ötödik alkalommal elindított szerkesztő, riporter képzés mellett műsorvezetőnek is tanulhatnak a hallgatók, illetve partneri együttműködésben a Ringier-vel újságírói képzést indított az intézmény. A nagy érdeklődésre való tekintettel őszi kezdéssel ismét indul a sportriporteri szak, amelyhez kapcsolódóan a TV2 Akadémia stratégiai együttműködési megállapodást kötött a DIGI Sporttal. Az intézmény hallgatói immár a DIGI Sport csatornáira készülő műsorokban is gyakorolhatják, tanulhatják a szakmát. A képzést ezúttal is Kolozsi Ildikó vezeti, míg a DIGI Sport által delegált gyakorlati vezető tanár dr. Faragó András lesz.
A  Ringier-vel közös 2 féléves újságírás kurzus újabb csoportjai ugyancsak 2013. szeptember második felében indulnak. A jelentkezők a print irányzat mellett az online szerkesztőségek munkáját is megismerik, tovább az online televíziózásba is alkalmuk nyílik bepillantani és akár ebbe az irányba szakosodni. A szak vezető tanára Kolozsi Ildikó, a Ringier részéről Murányi András, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese, tv-kritikus, Sz. Nagy Tamás, a Nemzeti Sport Online főszerkesztője,Trencsényi Zoltán, a Népszabadság magazin főszerkesztője, Pető Péter, a Népszabadság újságírója, Kolossváry Balázs, a Blikk főszerkesztő-helyettese, valamint Gergely Márton, a Népszabadság Online lapszerkesztője vesz részt a képzésben. A TV2 Akadémia képzési igazgatója Illés Gabriella, a TV2-csoport kábelcsatornáinak kreatív vezetője.
A Kodolányi János Főiskolával már régóta sikeres az együttműködés: a szerkesztő, riporteri képzés már a KJF portfóliójában is megjelent.  Az őszre tervezett újdonság a rádiós szerkesztői képzés, melyet a főiskola részéről Virágh Ildikó felügyel. A TV2 Akadémia a televíziós háttérmunka egy újabb területét is igyekszik lefedni: várják a vágó szakma iránt érdeklődő hallgatókat, akiket a kreatív és vizuális témák mellett a technika, szoftverek világa is érdekel. A szak vezető tanára Balázs Iván lesz, aki számos TV2-s műsor képi világáért felelt.
A TV2 Akadémia 2009 óta indítja televíziós szerkesztő és riporter képzését, ahol a diákok első kézből, szakemberektől, a TV2-csoport legkiválóbb munkatársaitól tanulhatják meg a szerkesztői és riporteri munka minden titkát. A képzés hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az itt végzett diákok közül sokan a TV2-nél vagy más médiumoknál kaptak munkát. A több éves sikerre alapozva a TV2 Akadémia vezetése úgy döntött, hogy bővíti képzési palettáját együttműködő partnerek bevonásával a média különböző területeiről (print, online, sport), hogy biztosítsa a szakma legmegfelelőbb utánpótlását.
A képzésekre jelentkezni  a www.tv2akademia.hu oldalon a Jelentkezés menüpont alatt lehet. További információk az intézmény FB oldalán: https://www.facebook.com/TV2akademia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*