Több, mint 8 ezren a Budapest Pride-on

Elindult a 18. Budapest Pride leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer fesztivál keretében szervezett felvonulás szombaton 4 óra után, a Hősök teréről.

Forrás: MTI

Budapest Pride - Felvonulás

Képek az eseményről / MTI Fotó: Földi Imre

 

A menet indulása előtt beborult az ég, mennydörgött és rövid zápor is támadt. Az Andrássy út elején kijelölt gyülekezési terület mintegy kétharmadát töltötték meg a résztvevők, akiknek szivárványszínű zászlókat osztogattak.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint minden eddiginél többen, mintegy 8 ezren vesznek részt a menetben.

A menetet öt, szivárványszín lufikkal díszített kamion vezeti. A felvonulás résztvevői a tervek szerint a Hősök terétől, az Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky út, Alkotmány utca, Honvéd utca, Markó utca útvonalon haladnak végig az Olimpiai parkig. Az Olimpiai parkban pikniket tartanak és ott beszélnek majd a meghívott szónokok.

A rendezvény idejére lezárták az Andrássy utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Alkotmány utcát is. A lezárások a közúti és a közösségi közlekedést, valamint a gyalogosforgalmat is érintik. A felvonulás útvonalát mobilkordonokkal lezárta a rendőrség.

Budapest Pride - Felvonulás

Képek az eseményről / MTI Fotó: Földi Imre

A tömegben vonul Simon Gábor, az MSZP alelnöke; Török Zsolt, az MSZP szóvivője; Józsa István MSZP-s képviselő; Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZEMA) alapítója; Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke; Somfai Ágnes, a PM fővárosi politikusa. A Demokratikus Koalíció (DK) sajtósa, az MTI-nek azt mondta: a rendezvényen Bauer Tamás, Niedermüller Péter és Molnár Csaba alelnökök képviselik a pártot.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*