Tegnap elfogadták az MSZP javaslatát

 

A parlament Fidesz-KDNP-s többsége elfogadta azt a Btk.-módosító javaslatot, amely alapján szabadságvesztéssel büntethetik azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít.

 

Üdvözöljük, hogy a kormánypárti többség végül elfogadta azt az általunk benyújtott módosító indítványt is, amely a gondatlan elkövetés büntetését lehetővé tevő bekezdés kivételéről szólt. Ha ugyanis ez bennmaradt volna, súlyos csapást mért volna a tényfeltáró újságírásra Magyarországon. Ezt velünk együtt számos civil és médiaszakmai szervezet is így gondolja. Örülünk annak, hogy végül a kormánytöbbség is belátta, hogy az egyes politikai oldalak érdekeitől függetlenül közérdek az, hogy a jogsértések feltárhatók legyenek.

 

Egyetértünk abban, hogy büntetlenül senki ne készíthessen hamis bizonyítékokat a választások eredményének befolyásolása érdekében. A most elfogadott törvény szakmailag rossz, mert ennek megakadályozására alkalmatlan. A megoldás az lett volna, hogy a tilalmazni kívánt magatartással kibővítjük a választás rendje elleni bűncselekmények körét, nem pedig más megfogalmazással írunk le egy már létező bűncselekményt, a rágalmazást. Ezért, valamint azért, mert a javaslat valójában más célt nem szolgál, mint a Fidesz ellenfeleinek lejáratását, a zárószavazásnál tartózkodtunk.

 

Ha a Fidesz célja nem a politikai haszonszerzés lett volna, hanem a mások becsületének és választások tisztaságának védelme, akkor nem ezt a szakmai és politikai egyeztetés nélkül összetákolt javaslatot fogadták volna el, hanem a választási csalás tényállásának kiszélesítését kezdeményezték volna.

 

Bárándy Gergely,

az MSZP Közjogi kabinetvezetője

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*