Sziszike szeretetdíja

Szülei hívták Sziszikének Kárászy Szilvia zongoraművésznőt, aki ötödik éve gyerekkora színhelyén, egy Pozsonyi úti lakásban csodásan berendezett szalonjában várja nagy szeretettel művészbarátait és a kulisszatitkok iránt érdeklődőket. Ebben a családias környezetben vehette át az Aranyharang nívódíjat Kárászy Szilviától a Voice és A Dal televíziós műsoraiból ismert fiatal énekesnő, Agárdi Szilvia.

Az Aranyharang díjról alapítója, Kárászy Szilvia mondja: „Olyan vak és gyengénlátó gyerekek és felnőttek nyerhetik el, akik valamilyen kiemelkedő szakmai vagy emberi tettet vittek véghez. A díjazottak történetei a látóknak is üzennek: kitartással, az élet és embertársaink szeretetével nemcsak a nehézségeket küzdhetjük le, de különlegeset, maradandót is alkothatunk. A hasonló problémákkal küzdők teljes értékű emberként élhetnek a társadalomban, és teljesítményükkel kivívhatják a többi ember tiszteletét.”

Kárászy Szilvia pontosan tudja, milyen érzés az, amikor az embert a megmutatkozás vágya feszíti.

„Három-négy évesen már a balatonszéplaki nyaralónk kútkáváján énekeltem a rádióban hallott slágereket. Számomra ez igazi terápiás foglalkozás volt, dúlt bennem az önkifejezési vágy, mindenképpen meg akartam mutatni magamat. Nagy örömet szerzett nekem, amikor találkozásunkkor a szomszédok megjegyezték, hogy milyen szépen énekeltem. Számomra a zene az igazi örömforrás, az önkifejezés lehetősége, a gyógyulás.”

A két Szilvi Kárászy Szalonban folytatott beszélgetése során kiderült, hogy mennyire fontos számukra a fizikai kondíció megőrzése. Agárdi Szilvia elképesztő módon futóversenyt is nyert, s bár ezt a sportágat már nem műveli, úszni és lovagolni mind a mai napig rendszeresen jár. Kárászy ebben a témakörben is otthon van: „Tornáztam, úsztam, teniszeztem, kézilabdáztam, a ritmikus sportgimnasztika pedig olyan jól ment, hogy Budapest bajnok lettem. A sport megtanítja az embert a leglényegesebb dolgokra az élethez: a küzdelemre, a célokra, a győzelemre. Négy éves koromtól úgy indultam edzésre otthonról, mintha ünnepelni mennék.”

A versenysport helyett mégis a zenét választotta, de nem a szokásos utat akarta járni művész-tanári diplomája megszerzése után.

„Nem készültem arra, hogy koncertező zongoraművész legyek, mert a klasszikus zenészektől eltérően én mindig valami speciális, különleges dolgon törtem a fejem. Valami módon be akartam építeni a pillanatnyi hangulatomat, a közönséget, a helyszínt az alkotás folyamatába. Ahogy újabb és újabb művészeti ágak kezdtek komolyabban érdekelni, fontosnak tartottam létrehozni egy helyet, ahol – ahogy a filmesek mondják – szuperközeliben lehet találkozni a művészettel. A Kárászy Szalon egy sajátos Multi Art Gallery, kínálatában koncertekkel, mesterkurzusokkal, előadóestekkel, kiállításokkal, performancekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, könyvbemutatókkal, társasági összejövetelekkel. Újra énekelek, és a zongorajátékomban egyre több az improvizáció. A szalon lehetővé teszi, hogy teszteljem a magam és mások produkcióját, hogyan reagálnak, mire fogékonyak az emberek. A művészetek élvezete elrepíthet az élvezetek művészetéhez, amellyel az egész életünket széppé tehetjük. Így válhat az élet művészetté, és így sikerülhet életet lehelni a művészetbe.”

Szülei halála után Sziszike rádöbbent, hogy az a kamaratér, amit évek óta keres, ahol dolgozhat, vendégeket fogadhat, ahol művész barátainak lehetőséget teremt egy intim, személyes közegben megmutatkozni, az pontosan az ő csodálatos gyerekkori emlékeinek a helyszíne. Itt homokozott az erkélyen, s itt kapta meg szüleitől az első zongoráját.

„Fantasztikus vendégeink energiáit őrzik a falak, Weöres Sándor, Tátrai Vilmos, s amióta megnyílt a szalon, újabb és újabb művészek, mély érzésű, nyitottan érkező vendégek energiáival gazdagodnak. Minden estből, minden kiállításból, minden versből, minden dallamból, minden lélekrezdülésből megmarad valami.”

Kárászy Szilvia úgy tartja, hogy a művészek feladata az elmagányosodott, bezárkózásra, depresszióra hajlamos, vagy a szinte észrevétlenül a virtuális világ börtönébe keveredett embereket baráti társaságba csalogatni.

„A lényeg, hogy valamilyen módon mindenki szerepet adjon a művészetnek a saját életében, ne valami távoli csodának vélje, művelőit pedig hús-vér embereknek, ne csodabogaraknak tartsa. Öt esztendő alatt kiderült, hogy milyen nagy szükségük van a művészeknek is a családias hangulatú beszélgetésekre, új ötleteik kipróbálására ebben a ’tesztelésre’ talán a legmegfelelőbb környezetben. Mérhetetlen öröm számomra, ahogy a fiatal tehetségek fejlődését, sikereit látom.”

Agárdi Szilvia az egyik legjobb példa arra, hogy néhány biztató szó, az elismerés, a szeretet milyen magasságokba repítheti az embert. A zárkózott, fiúsan öltözött, átlagosnak látszó vak lányból Mező Misi szeretetteljes, és minden előadóművészi tapasztalatát önzetlenül beleépítő instrukcióit követve a televíziónézők szeme láttára egy irigyelt, lelkének a legapróbb rezdüléseit is megfogalmazni képes, nyíltszívű, adni akaró, csinos és sikeres énekesnő lett.

Horváth Gábor Miklós

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*