Szerencsés volt a péntek 13-a

Baranyi Richárd

Baranyi Richárd

Baranyi Richárd (3-0-0, 3 KO/TKO) és Bozai Gyula (18- 11-0, 8KO/TKO) is nyert szeptember 13-án, a Ferobox Event profi bokszgáláján. Előbbi kiütéssel, míg utóbbi egyhangú pontozással bizonyult jobbnak ellenfelénél a Barba Negrában.

„Most tudom megválaszolni a pár hete feltett kérdésedet: igen, szerencsés nap számomra péntek 13-a, ezt főleg az eredmény miatt mondom” – kezdte az értékelést Baranyi, aki harmadik profi mérkőzését is idő előtt fejezte be. „A teljesítményem már hagyott kívánnivalót maga után, mert láttam olyan hibákat, melyek hosszabb idő alatt jobban kijöttek volna. Ennek ellenére csak elégedett lehetek, mert mindenki más is az volt velem.”

A 23 éves bokszoló azt is elárulta nekünk, hogy pontosan kiket is ért „mindenki más” alatt. „Elsősorban édesapámat, hiszen ő a példaképem, nem is véletlenül. A nyomorból emelte ki magát azért, hogy nekünk mindent megadhasson. Nagyon jó körülményeket teremtett otthon, így támogatni tudott a bokszban is. Persze nem arról van szó, hogy minden az ölembe hullott volna. Mindig kitűzött elém célokat, amiket el kellett érnem ahhoz, hogy megkapjak valamit. Ez a nevelés elég jól sült el. Amatőr koromban többször volt elégedetlen a teljesítményemmel, most viszont nagyon elégedett és büszke rám. Utána jön a bátyám, akinek szintén rengeteget számít a véleménye. Nagyon jó szeme van a bokszhoz, olyan dolgokat lát a ringben, amiket én észre sem veszek.”

A kecskeméti tehetségnek eddig egyetlen profi meccse sem ment végig, aminek vannak pozitív és negatív hatásai is. „Egyfelől jó dolog, mert ha nem is rettegni, de tartani fognak az ütéseimtől az ellenfelek. Hosszútávon viszont hátrány lehet, hogy nem tudom, mi az a 4-8 menet. Ez teljesen más taktikai felépítést igényel, amit igazából csak élesben lehet megtapasztalni. A rövidtávú célom a magyar bajnoki öv, de ehhez először még szükség lesz megtapasztalni a hosszabb meccseket is. Lépésről lépésre kell haladni. Hosszabbtávú célom, hogy kijussak Amerikába egy komoly mérkőzésre, de ez még nagyon-nagyon messze van.”

Bozai Gyula

Bozai Gyula

Bozai már egy kicsit jobban megszenvedett ellenfelével, mert bár egyértelmű fölényben volt végig, Szatmári Tamás jól állta az ütéseket. „Kemény meccs volt. Leginkább az lepett meg, hogy mekkora akarat és szív van ebben a srácban. Felfogta, hogy tv-s meccsen szerepel és nem akarta a padlón végezni. Mentálisan nagyon rendben volt, egy pillanatra sem adta fel. Nem számítottam rá, hogy így átvészeli, azt hittem könnyebb dolgom lesz még a súlykülönbség ellenére is. Végig úgy éreztem, hogy minden menet az enyém volt. Jóval többet találtam, csak éppen hozzászoktam, hogy mások ezektől az ütésektől padlót fognak.”

A 39 éves ökölvívónak szokás szerint rengeteg szurkolója volt a Barba Negrában, akik végig hangosan buzdították kedvencüket. „Egy komoly téttel bíró címmeccsen lesz ennek igazi jelentősége. Itt azért nagy volt a tudáskülönbség. De természetesen nagyon jó érzés, hálás vagyok nekik, mert plusz magabiztosságot ad az embernek és egyben bizonyítási vágyat is a szurkolótábor. Csodálatos érzés, de majd egy éles meccsen lesz hatalmas jelentősége.”

Fotó: Bilics József Bill

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*