SZAVAZUNK!

A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 13 óráig a szavazásra jogosultak 39,01 százaléka adta le szavazatát a fővárosban.

 Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 366 ezer választópolgárból 1,43 százalék, 19.565 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 8,37 százaléka (114.435 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 23,61 százaléka (322.712 választó), 13 órára a jogosultak 39,01 százaléka (533.163 választó) járult az urnákhoz.     Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Az elsők között szavazott Bajani Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője (majd elment kordont bontani), Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció, Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP országos választmányi elnöke stb. Szerettünk volna Orbán Viktor miniszterelnökről is fotót kihelyezni az MTI mai gyűjteményéből, de mint a hvg.hu oldalról megtudtuk, hiába várakozott az MTI fotósa Orbán Viktorra és feleségére, közvetlenül, mielőtt megérkezett, összepakoltatták vele a felszerelését és visszahívták. AZ MTI történetében példátlan esetet a hiavatalos kommunikációért felelős MTVA megkeresésükre nem kommentálta: http://hvg.hu/itthon/20140406_Miert_nem_keszithetett_Orbanrol_fotot_az