Stabil gazdálkodás, tíz bemutató a Pesti Magyar Színházban

Tíz bemutatót tervez az idei évadban a Magyar Színház, ahol első premierként a Szerb Antal művéből született Holdvilág és utasa című darabot láthatja a közönség jövő szombaton.

Őze Áron, a Pesti Magyar színház igazgatója

Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója

Marczis Béláné a Pesti Magyar Színház költségvetési felügyelője

Marczis Béláné a Pesti Magyar Színház költségvetési felügyelője

Őze Áron igazgató a színház keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a múlt évben beadott európai uniós pályázat elbírálására várnak: a mintegy 500 millió forintos támogatással az 1966-ban átadott színház teljes energetikai felújítására lehetőség lenne.     A színház gazdasági helyzetéről a költségvetési felügyelő számolt be.

Marczis Béláné elmondta: az elmúlt évad óta ifjúsági és családi színházként működő intézményben 2011 novemberében a lejárt tartozások aránya mintegy 130 millió forint volt, amelyet sikerült a kritikus szint alá csökkenteni, ez ma 20 millió forint, amely azonban vitatott követelés.     Az elmúlt két évben a közalkalmazotti dolgozók harmadától, 120 embertől kellett megválnia a színháznak, jelenleg 132 dolgozója van a teátrumnak. A költségvetési felügyelő szólt arról, hogy a még folyamatban lévő munkaügyi perekből származó kifizetések fedezete – a legrosszabb eshetőséget figyelembe véve – rendelkezésre áll.     Őze Áron a sajtótájékoztatón felidézte, hogy májusban új főrendező érkezett a színházhoz Göttinger Pál személyében. A társulathoz az idei évadtól csatlakozott Szalay Krisztina, Lovas Rozi és Takács Géza színművész, Perczel Enikő dramaturg, Szemenyei János zenei vezető, Gálos Orsolya sajtóreferens, valamint Márton Gábor és Kámán Orsolya, a színházpedagógiai program vezetői.     Göttinger Pál ismertette a 2013/14-es évad műsorát. A Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye nyomán született darabot, Forgách András Holdvilág és utasa című művét Harsányi Sulyom László rendezésében mutatják be, az előadást a nagyszínpadon, a leeresztett vasfüggöny mögötti térben láthatja a közönség. Az ifjúságnak szóló előadás főszereplője a társulat új tagja, a kaposvári színháztól érkezett Takács Géza.     A következő művet szintén Harsányi Sulyom László állítja színpadra, a kiszolgáltatottságról szóló norvég darabnak, Terje Nordby Jégszirom című drámájának bemutatóját – Balsai Móni, Gémes Antos és Gula Péter szereplésével – október 31-én tartják a stúdiószínpadon. Az óvodások és kisiskolások számára készülő előadás, Böszörményi Géza Almaszósz című darabjának premierje november 9-én lesz a nagyszínpadon. Az Alma Együttes zenéjével, Horváth Patrícia rendezésében készülő mesejátékhoz gyerekszereplőket keres a színház, szeptember 15-ig várják a jelentkezéseket.     Tasnádi István Kleist elbeszélése nyomán született, Közellenség című művét Vidovszky György rendezésében, az egyébként a Nemzeti Színházhoz szerződő Horváth Lajos Ottó főszereplésével tűzik műsorra december 21-én. A nagyszínpadon látható előadást 14 éves kortól ajánlja a színház.     Federico García Lorca Vérnász című művét Horgas Ádám rendezésében, koreográfiájával és Oláh Ibolyával közösen készített zenével és szereplésével mutatják be december 22-én a stúdiószínpadon. A hagyományos és mozgásszínházi megoldásokkal készülő előadást 16 éves kortól ajánlják.     Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című művét Laboda Kornél átiratában mutatják be Bereczki Csilla rendezésében, Cserna Antal főszereplésével 2014. február 1-jén. Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiáját március 14-én tűzi műsorra a színház, Horváth Illés és Lovas Rozi főszereplésével, Nagy Péter rendezésében. Mindkét előadás a stúdiószínpadon látható.     A kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen mutatják be Jon Foss Tél című művét Bérczes László rendezésében, Mészáros Sára és Őze Áron főszereplésével. A produkció szintén a Sinkovits Imre nevét viselő stúdiószínpadon látható, a premiert 2014 áprilisában tartják.     Stephen Sondheim Into The Woods munkacímmel említett mesemusicaljét Harangi Mária rendezésében viszik színre. A 12 éves kortól ajánlott előadás bemutatóját április 26-án tartják a nagyszínpadon.

.

Göttinger Pál főrendező

Vonalhúzás címmel Göttinger Pál rendezésében tűzik műsorra a pályaválasztásról szóló darabot, amelyet 2014. május 17-én láthat először a közönség. Az előadást gimnazistáknak, pályaválasztás előtt állóknak ajánlják.     A színházpedagógia programról szólva elhangzott: elképzelésüket a színház mottójára – “ahol a láthatatlan láthatóvá válik” – építették KiBelátó program elnevezéssel. Az előadásokhoz kapcsolódva feldolgozó foglalkozásokat, valamint a színházi műfajba beavató programokat szerveznek. Emellett egy-egy osztállyal együttműködve – egyes előadásokhoz kapcsolódva – már a próbaidőszak alatt találkoznak az alkotók a diákokkal, akik így ötleteket adhatnak az előadás megszületéséhez.     Az Agárdy Gábor emléklánc idei díjazottja Tóth Sándor színművész. A színház számos önkormányzati bérleményétől megvált, és úgy tűnik, együttműködés jön létre az Arany 10 kulturális központtal, az intézmény próbatermet biztosít számukra és a Pesti Magyar Színiakadémiának is helyet ad.     A jelenleg futó darabok műsoron maradnak. A társulattól Horváth Lajos Ottó, Pál András, Kubik Anna és Györgyi Anna távozott.

Forrás:MTI

Fotó: Juhász Melinda

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*