SOKSZEMKÖZT – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZÉPISKOLÁKNAK SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

Pályázat kiírója: Pesti Magyar Színház – KiBelátó Program

Pályázók köre: 15-20 évesekből álló iskolai csoportok, osztályok; színjátszó csoportok

Pályázat beadási határideje: 2014. március 21. péntek 23:59

Pályázati kiírás:

Azt hiszed, hogy átlátszó. Belelátsz, és akkor meglátod – a láthatatlan látható.
Ez egy kilátó, a falak felett átlátó, az átlátszót is meglátó.
Előttünk, hogy láttassunk, hogy amit szeretnél, kilátóról láthasd, átláthass és beleláthass, legyen az is átlátszó – ahol a láthatatlan láthatóvá válik.”

A Magyar Színház profilváltáson ment keresztül, a 2012/13-as évadtól kezdve mint ifjúsági és családi színház működik. Ennek a változtatásnak a következő eleme a 2013/14-es évadban beinduló KiBelátó Komplex Színházpedagógiai Program.
Kulcsszavaink a kíváncsiság, a felfedezés, a kísérlet és a párbeszéd. Szeretnénk nem csupán szolgáltató lenni – célunk, hogy a Magyar Színház a közönsége és kiváltképp a felnövő generáció partnerévé váljon.

A Sokszemközt Program

A program keretében hosszabb távon kívánunk együttműködni egy-egy osztállyal. A projekt hat-nyolc alkalmat, plusz az előadás megtekintését öleli fel. A projekt során a résztvevő osztályok betekintést nyerhetnek a színház mindennapjaiba, a próbafolyamatba, partnereivé válhatnak az alkotóknak, illetve a készülő előadás által felvetett problémák és kérdések kapcsán együtt gondolkodhatnak, ötletelhetnek a közreműködőkkel is.

 

Az I. projektben keretében a Szent Gellért Katolikus Gimnázium és a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont egy-egy osztályával gondolkodtunk közösen a Vidovszky György rendezésében színpadra állított Közellenség kapcsán.

A II. projektben a Kürt Alapítványi Gimnázium és a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium vehetett részt a Nagy Péter rendezte Romeo és Júlia próbafolyamatában.

A projektekről beszámolókat olvashatnak a kibelato.blogspot.hu-n.

 

A III. projekt:

Az előadás címe: Vonalhúzás

Az előadás rendezője: Göttinger Pál

Bemutató: 2014. május 17.

A csatlakozó projekt tervezett kezdése: 2014 márciusának utolsó hete (március 24.)

 

A Vonalhúzásról:

18 évesen felnőttnek számítasz. Döntést kell hoznod, hogy hova tovább, még előbb is, mint „felnőnél”. Egy jelentkezési lapon dől el a következő jópár éved. De tényleg így a jó? Tényleg az akarsz lenni? És tényleg az vagy, aki lenni akarsz? Ismerős lehet a jelenség: „nagyon meg kéne már csinálnom ezt meg azt, de inkább megnézek még egy részt…” Az előadás ezekre a pillanatokra és döntésekre emlékezik vissza a nagybetűs Élet szemszögéből; elvárások, kinek a döntése, példák és önismeret, van-e olyan, hogy késő? Meddig és hogyan lehet meghúzni azt a vonalat?

 

Pályázati kategóriák:

A, 15-20 évesekből álló középiskolai szervezett csoport/osztály (20-30 fő)

B, 15-20 évesekből álló középiskolai szervezett csoport/osztály (20-30 fő)

C, 15-20 évesekből álló színjátszó csoportok (15-30 fő)

 

A program menete:

  • Az első alkalom az ismerkedés és a történetről való gondolkodás és játék jegyében telik – a csoport és a projektet vezető színházpedagógusok találkoznak itt egymással. A foglalkozás időtartama és helyszíne: 135 perc, a pályázó intézményében vagy a színházban.
  • A középső fázisban, amely négy-hat alkalmat ölel fel, az előadásra fókuszálva dolgozunk; ezekből kettőt a pályázó intézményében, a további kettő-négy foglalkozást a színházban tartjuk meg, legkorábban 17 óra kezdéssel, együttműködve az alkotókkal. A foglalkozások időtartama 90-135 perc.
  • Ezt követi az előadás, mint közös produktum megtekintése.
  • A program végén találkozunk még egyszer, ahol összefoglaljuk, hová jutottunk, mi született meg, és mi nem. A foglalkozás időtartama és helyszíne: 90 perc, a pályázó intézményében vagy a színházban.

 

Pályázat beadásának további feltételi:

  • Pályázatot nyújthat be bármely, a kategóriáknak megfelelő, Pest megyei csoport vagy osztály
  • A nyertes pályázó által vállalandó egyedüli költség az előadásra váltott jegy ára (2500 Ft/fő)

 

Pályázás menete:

  • Az      eredményéről legkésőbb 2014. március 22. 23:59-ig tájékoztatjuk a      jelentkezőket.

 

A programról és az előadásokról további információkat talál a www.magyarszinhaz.hu-n, a kibelato.blogspot.hu-n, valamint a KiBelátó Program facebook oldalán!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*