Sífutás után melegvíz

Táborok, táborok, táborok. Íme egy kis körkép arról, férfi kajakosaink hol töltik majd el a melegvízi felkészülést.

Weisz Róbert, Kiss István, Dragos Ágnes és Makrai Csaba vezetésével egy 35 tagú csapat utazott el hétfőn Skalkára sífutótáborba. Kiss István beszámolója szerint remek körülmények között tudnak edzeni a versenyzők, akik nagyon élvezik a tábort.

„Nagyon jó csapat jött össze, a fiatalok összetartóak, esténként nagy kártya-partik mennek és a megfelelő körülményeknek köszönhetően jó edzésmunkát is tudunk végezni” – mondta Kiss István, aki március 3. és 30. között Sevillába utazik a G4S-Honvéd versenyzőivel, valamint az U23-as válogatott tagjaival, akiknek munkáját a 2013-as év utánpótlásedzőjének választott Varga Bélával együtt felügyelik majd.

Ám nem csak ők utaznak Sevillába, Szilárdi Katalin és Pál Zoltán csapata is a megszokott helyszínt választotta.

„Mi négy hétig leszünk Sevillában – mondta Szilárdi Katalin. – Jól lehet itt dolgozni, minden együtt van a minőségi munkához. Nyugodt a víz, 20 fok körüli a nappali hőmérséklet, vízparti szállásunk van, ahol napi háromszori étkezést biztosítanak, és még konditerem is van. Nem mellesleg a pihenőidőt is értékesen lehet eltölteni, mert sok kikapcsolódási lehetőség van, a város történelmi műemlékei pedig lenyűgözőek” – mondta Szilárdi Katalin, aki a sevillai tábor előtt két hetet Tatán tölt el, Sevillából visszatérve pedig a Gubacsi-hídi MKKSZ telepen folytatják a felkészülést.

Pál Zoltán vezetésével a BOMBA-AVSE versenyzői is a spanyol városba mennek.

„Mi március 2-án indulunk, szintén négy hétre – mondta az edző. – Nem változtatunk az elmúlt évek gyakorlatán, tökéletesen bevált ez a helyszín számunkra is. Dudás Mikivel edz majd a csapat nagy része, velünk lesz az universiade-csapattag Fülöp Ákos és Kerék László, valamint négy fiatal, Karakas Máté, Orlik Ádám, Ladányi Szabolcs és Doba Alfréd, és a tél során csatlakozott hozzánk a váciak ifjúsági világbajnoka, Szabó Balázs is.”

Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportja, amely a Magyar Olimpiai Bizottság segítségével Galyatetőn edzőtáborozik, márciusban különleges helyszínre utazik majd, Abu-dzabiban szállnak majd vízre a versenyzők. Sok jót lehetett már hallani erről az edzőtáborról, a Dubaiban élő Bártfai Krisztián is dicsérte a helyszínt, amelyet tavaly Ábrahám Attila és Csipes Ferenc is megtekintett. Ez afféle teszttábor lesz, és ha beválik, megeshet, a jövőben más csoportok is kipróbálják majd ezt a tábort.

És hogy mi a hír a szegedi sprinterekkel kapcsolatban?

Hűvös Viktor tájékoztatása szerint még csak körvonalazódik a helyszín, ám végleges döntés még nem született a jelenleg Tatán tréningező csapat edzőtáboráról.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*