Kajak-kenu vk – Négy dobogós hely 5000 méteren, 15 éremmel zárt a hazai csapat

Az első helyezett Kisbán Zsófia Nóra a női kenu egyesek 5000 méteres versenyének eredményhirdetésén a szegedi kajak-kenu világkupaversenyen 2024. május 12-én. MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar versenyzők két-két arany- és bronzérmet szereztek 5000 méteren a szegedi kajak-kenu világkupán, így összesen hat első, három második és hat harmadik hellyel zárták a viadalt. Az olimpiai számokat tekintve egy-egy arany, ezüst és bronz lett a hazai mérleg.

    A leghosszabb távon a kenusoknál a férfiak között a favorit Adolf Balázs fölényes diadalt aratott, a nőknél pedig az 1000 méteren is győztes Kisbán Zsófia nyert, a mögötte akkor második Zagyvai Borka pedig ezúttal harmadik lett a hatfős mezőnyben.
    Kajakban Kiszli Vanda harmadikként, Csikós Zsóka negyedikként ért célba, míg a férfiaknál Béke Kornél a hetedik, Kollek Bálint a kilencedik helyen végzett. Az ötödik az a 44 éves Gyökös Lajos lett, aki 2006-ban még a magyar négyes tagjaként szerzett világbajnoki címet ugyanitt, jelenleg pedig a japán színeket képviseli.
    A péntektől vasárnapig rendezett vk-n 63 ország képviselői indultak.
    Eredmények:
    5000 m:
    férfiak:
    ———
    K-1:
1. Fernando Pimenta (portugál) 21:50.83 p
2. Thorbjorn Rask (dán) 22:12.51
3. Joakim Lindberg (svéd) 22:14.04
…7. Béke Kornél 23:01.35
…9. Kollek Bálint 23:22.91

    C-1:
1. Adolf Balázs 24:11.95 p
2. Jose Ramon Pelier Cordova (kubai) 24:26.57
3. Fernando Dayan Jorge Enriquez (menekült) 24:43.95
4. Fodor Nicholas 25:23.27
    nők:
    —-
    K-1:
1. Melina Andersson (svéd) 23:47.82 p
2. Estefania Fernandez (spanyol) 24:05.84
3. Kiszli Vanda 24:22.34
4. Csikós Zsóka 24:50.07
    C-1:
1. Kisbán Zsófa 28:23.72 p
2. Martina Malikova (cseh) 29:13.07
3. Zagyvai Borka 29:26.12

MTI