Pert nyertek a hajléktalanok Papcsák birodalma ellen

Jogsértő volt 2011 őszén a hajléktalanok kunyhóinak lerombolása Zuglóban, mondta ki elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék. Az ítélet szerint az önkormányzat a felperes hajléktalan emberek személyhez, ezen belül emberi méltósághoz fűződő jogait, valamint az egyenlő bánásmód követelményét is megsértette, ezért kártérítést kell fizetnie.

A Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciója örömmel és megnyugvással értesült a döntésről.

Budapest jelenleg még regnáló vezetése ezek után remélhetőleg végig gondolja, eddigi tragikusan elhibázott hajléktalanügyi szemléletét. Papcsák Ferenchez Zugló jelenlegi kényurához hasonlóan Tarlós István főpolgármestert is arra kérjük, hogy legalább hátra lévő rövid hivatali idejükben igyekezzenek segíteni a hajléktalanokat, és a többi egyre szegényedő budapesti polgárt, mert mint régen mondjuk -a szakmával közösen-, az elszegényedés egy folyamat, amit ha időben kezelnek egy ponton még visszafordítható, de legalább is megállítható.

A szegénységet, és nem a szegényeket kell szégyellnie egy városvezetésnek- írta szerkesztőségünkhöz megküldött közleményében az MSZP sajtóosztálya.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*