Októberben újra hódít az ínycsiklandozó Kürtőskalács Fesztivál

Az édesszájúaknak örömhír, hogy már nem kell sokat várniuk, ugyanis október 9-11. között immáron harmadik alkalommal nyitja meg kapuit Magyarország legkülönlegesebb gasztroeseménye, a Kürtőskalács Fesztivál. A mennyei erdélyi finomságon túl idén a gyerekeké lesz a főszerep a mesebeli Vajdahunyad váránál. Sőt, Guinness rekordra is készül a Vitéz Kürtős Team.

 photographer

„Október 9-11. között újra mennyei kürtőskalács illat lengi majd be a városligeti Vajdahunyad várának környékét, ugyanis immáron harmadik alkalommal ünnepeljük együtt az ízletes erdélyi finomságot. A középpontban természetesen most is a több mint 200 éves múltra visszatekintő kürtőskalács áll majd, amely köré a tavalyi évekhez képest még színesebb, illatosabb programot szervezünk. A területet kibővítjük, még több kürtőskalács standdal települünk ki, a nagyszínpad mellett, a belső udvarban egy kisszínpadot is felállítunk, ahol hangulatos akusztikus koncertek várják majd az érdeklődőket. A fesztiválon még több gyermekeknek, családosoknak szóló kiegészítő programmal készülünk, amelyek központi témája a hagyományos étkezési szokások, az egészséges életmódra nevelés lesz. Persze Kürtőskalács Fesztivál nem létezik kürtőskalács nélkül, a hagyományos ízesítésű finomságokon túl a közönség-kedvenc különlegességek is kaphatók lesznek majd, így a Csoki Csapágy, a Kürtős Krémes, az aszalt gyümölcsökkel díszített kalácsok, mini és óriás kürtős, valamint gondolunk a glutén és laktózérzékeny vendégeinkre is. Sőt, újabb, meglepetés ínyencségekkel is készülünk. a sós falatokra vágyóknak pedig faszenes falatokkal kedveskedünk. Lesz ismét „Csináld magad!” sátor is, ahol mindenki elsajátíthatja a sirítés művészetét” – csalogatja a finomságok szerelmeseit András Tünde, a Fesztivál rendezvényigazgatója.

A kibővített Gyermekligetben megelevenedik majd az édes gyermekkor idilli világa, amelynek keretében interaktív játékokkal is készülnek a szervezők, amelyek kiemelik a családi együttlét és a mozgás fontosságát. A rendezvény évről évre visszatérő szenzációja, a szombat délelőtti Nagy Közös Sütés, amelyen az idei cél a Magyar Rekordok Könyve után beírni magukat a Guinness Rekordok könyvébe. A kihívás egyben jótékonysági akció is, ugyanis az elkészült kalácsok, valamint a nevezési díjak felét idén a Fogyatékosok Országos Diák-és Szabadidősport Szövetségének ajánlják fel.

„Minden évben törekszünk arra, hogy a közös sütés ne csak szórakozás legyen, hanem lehetőséget teremtsen a segítségnyújtásra is. Jó látni a hátrányos helyzetű társaink mosolyát, már ezért megéri. Idén a FODISZ-t szeretnénk meglepni egy kis aprósággal, valamint terveink közt szerepel, hogy a fesztivál területén kialakítunk egy teljesen akadálymentesített részt, ahol a fogyatékkal élő gyermekeknek, fiataloknak kínálunk színes kikapcsolódási lehetőséget” – mondja Bálint Gáspár, a Vitéz Kürtős ügyvezető igazgatója.

A 3. Kürtőskalács Fesztiválon természetesen igazi zenei csemegék szórakoztatják majd az érdeklődőket. Pénteken Szeder, az Indygo valamint a Maszkura és Tücsökraj ritmusaira táncolhatnak a kilátogatók, szombaton az X-faktor tehetségei, Janicsák Veca és Szabó Ádám hangolják majd a közönséget az esti Zséda nagykoncertre. A fesztivál zárónapján, vasárnap a Veronika &The Wedding Boys varázsolja el a nagyérdeműt. A kisebbek arcára szombaton az Apacuka zenekar, vasárnap pedig a Tintanyúl csal majd mosolyt Farkasházi Rékával. Ezen túl lesz Kürtipédia kvízjáték, szenes rajzok versenye, mesemondás, bohócok és bűvészek, bábszínház, tűzzsonglőr show, valamint fellép András Lóránt improvizációs mozgásszínházi társulata is.

Október 9-11. között mesés csodavilág vár a Vajdahunyad váránál!

Részletek a www.kurtoskalacsfesztival.hu weboldalon.

 

Várunk mindenkit sok szeretettel és különleges kürtőskalácsokkal!

 

Forrás: Just Creative