Ogier visszavette a stafétát

Amber-Mexiko_Rali-OgierSvédországban a regnáló világbajnok, Sebastien Ogier átadta a győztes stafétát a sikerre már igencsak kiéhezett csapattársának, Jari-Matti Latvalának, amit aztán visszavett Mexikóban. Egy nagyon nehéznek bizonyuló ralin sikerült bizonyítania a francia tehetségnek. A második helyezett Jari-Matti Latvala lett, ezzel a Volkswagen elsöprő fölénnyel folytatja útját a címvédés felé. A bronzérmes helyezés Thierry Neuville-é, így a Hyundai megszerezte első dobogós helyezését.

Bár a Volkswagen autói nyitották meg a murvás ralit, a hátrányok ellenére mégis sikerült kettős győzelmet hoznia a német csapatnak. Ogier az egyéni ponttáblán elfoglalt helyének megfelelően a második helyről vágott neki a ralinak. Az első napon az El Chocolate gyorsasági szakaszon másodjára végigmenve sikerült az élre törnie, amikor délutánra az utak már sokkal tisztábbak lettek. Mads Östberg nagy ellenfele volt, de mikor a norvég pilóta kiesett törött bal hátsó felfüggesztése miatt, Ogier nagy előnnyel az élre került. Ráadásul a Power Stage-et is megnyerte, így az azért járó három bónuszpont is a címvédő világbajnok pontjait gyarapította. Át is vette a vezetést az egyéni világbajnokságban, pontosan három ponttal megelőzve finn csapattársát.

„Tökéletes hétvége volt, győzelem a ralin és a Power Stage-en is. Nagyon mérgesen jöttem ide azután, hogy milyen kis hibát vétettem Svédországban. Ez a legjobb módja annak, hogy ismét a győztes útra lépjek a világbajnokságban. Most már ennek a folytatása a célunk.” – szögezte le Ogier.

Pénteken elsőként indulva nem sok esélye volt Latvalának a győzelemre. Nagyon odafigyelt a finn, így az időveszteségét minimalizálva végül a harmadik helyről felugrott a másodikra Östberg autójának meghibásodása után. Ami pedig a bronzérmes Neuville-t illeti, bizonyította, hogy személye nem volt rossz választás a Hyundai részéről, hiszen az I20-as első murvás versenyén hibátlan vezetéssel ért fel a dobogóra.

Elfyn Evans is figyelemreméltó teljesítményt tett le az asztalra első mexikói ralija során. Negyedik helye pályafutása eddigi legjobb eredménye, amelyet persze tökéletes versenyzésének és versenytársai technikai problémáinak köszönhetett. Az ötödik helyezés a cseh Martin Prokopé lett, akit a helyi hős Benito Guerra követ a nagyszerű hatodik helyen.

Chris Atkinson hétvégi bemutatkozása a Hyundai-jal nem volt problémamentes, így végül a hetedik helyet csípte meg az ausztrál versenyző. Mikko Hirvonen és Mads Östberg is kiesett autójuk technikai meghibásodása miatt, de a Rally 2 szabály értelmében újra visszatértek a versenybe és végül a nyolcadik és kilencedik helyen értek célba. Az első tizet a WRC2 kategória győztese, az ukrán Jurij Protasov zárja.

Robert Kubicának ez a rali sem igazán jött össze. Ismét esett-kelt a pilóta, látványos fejreállásokat produkálva. A lengyel pilóta nem igazán rutinos ralis, s ez sajnos meg is látszik eddigi teljesítményén.

A következő világbajnoki ralira ismét négy hetet kell várnunk, hiszen 2013. április 3-6. között kerül megrendezésre a Portugál Rali. Bár ez az egyik legnehezebb európai rali, mégis a nézők számára az egyik legkedveltebb is egyben. Nagyon érdekes verseny elé nézünk, amelynek kiszámíthatatlan a végkimenetele. 2013-ban Sebastien Ogier ezt a ralit is behúzta, s mostani formáját látva a tendencia folytatódhat a tavaszi portugál utakon.

2014-es Mexikó Rali eredménye

1. Sebastien Ogier (FRA)              Volkswagen Polo                4:27:41,8

2. Jari-Matti Latvala (FIN)              Volkswagen Polo                4:28:54,4

3. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai I20                         4:33:10,4

4. Elfyn Evans (GBR)                    Ford Fiesta RS                    4:34:31,1

5. Martin Prokop (CZE)                  Ford Fiesta RS                    4:37:36,2

6. Benito Guerra (MEX)                 Ford Fiesta RS                    4:40:39,4

7. Chris Atkinson (AUS)                Hyundai I20                         4:42:57,2

8. Mikko Hirvonen (FIN)                Ford Fiesta RS                    4:44:48,6

9. Mads Östberg (NOR)                 Citroën DS3                         4:53:23,4

10. Jurij Protasov (UKR)                Ford Fiesta RS (WRC2)     4:56:00,0

A világbajnokság eredménye a Mexikó Rali után:

Pilóták

 

1. Sebastien Ogier (FRA)              Volkswagen Motorsport                             63 pont

2. Jari-Matti Latvala (FIN)              Volkswagen Motorsport                             60 pont

3. Mads Östberg (NOR)                 Citroën WRT                                               32 pont

4. Andreas Mikkelsen (NOR)        Volkswagen Motorsport 2                         24 pont

5. Elfyn Evans (GBR)                    M-Sport WRT                                               20 pont

6. Bryan Bouffier (FRA)                 M-Sport WRT                                               18 pont

7. Mikko Hirvonen (FIN)                M-Sport WRT                                               18 pont

8. Kris Meeke (GBR)                      Citroën WRT                                               17 pont

9. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai WRT                                             15 pont

10. Ott Tanak (EST)                        M-Sport WRT                                               10 pont

11. Martin Prokop (CZE)                Jipocar Czech National Team                  10 pont

Gyártók

 

1. Volkswagen Motorsport             115 pont

2. Citroën WRT                                 60 pont

3. M-Sport WRT                                 40 pont

4. Hyundai WRT                               31 pont

5. Volkswagen Motorsport 2           28 pont

6. Jipocar Czech National Team    10 pont

7. RK M-Sport WRT                            4 pont

(Forrás: Amber PR)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*