Nyugat Itthon – Zenés irodalmi barangolás a Közép-Dunántúlon

Közép-Dunántúl zárta Magyarország bemutatkozó turisztikai régióinak sorát a  Nyugat Itthon rendezvénysorozatban. Az utolsó előtti est – a nagy sikerre való  tekintettel – a Zelnik István Dél-kelet Ázsiai Aranymúzeumban  „újrázott”.

Igen  népszerűnek bizonyult a Nyugat Itthon legutóbbi rendezvényének helyszíne, ezért  a szervezők úgy döntöttek, hogy rendhagyó módon az utolsó bemutatkozó, a  Közép-dunántúli turisztikai régió estjét is az egykori Rausch-villában tartják  meg. A régiók  bemutatkozása ezzel lezárult, a decemberi Nyugat Itthon rendezvény egyfajta  „fináléja”, szintézise lesz a hazai helyszíneket a kortárs irodalom szemével  bemutató rendezvénysorozatnak.

Székesfehérvár,  Tata, Veszprém, a Velencei-tó – mind ismerősen hangozhat a pesti füleknek. De  ismerjük-e a komáromi Monostori Erődöt vagy a Királyi régió nedűit? Többek  között erről is szó esett a „Királyi régió” bemutatkozása alkalmával. Bodrogai  László, a Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság vezetője elmondta: a régióban a kulturális turizmus, az aktív turizmus, a  wellness vagy épp a természet szerelmesei is megtalálják a nekik való programot.  Az idegenvezetések alkalmával a régió városainak rejtett zugaiba, szűk utcáiba  is bepillanthat a kíváncsi utazó. A királyi városok megújult belvárossal,  interaktív kiállításokkal, adventi rendezvényekkel, színházakkal és fürdőkkel  várják a látogatókat télen is.

A  2013-as év Szent István emlékéve Székesfehérváron, s ennek csúcspontjaként  először látható együtt Szent István három legnagyobb ereklyetartó hermája a  Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum interaktív kiállításán. A királynők  városában, Veszprémben november 29-én hétezer négyzetméteres, csaknem ötszáz fős  hangversenyteremmel rendelkező új kulturális intézmény, a Hangvilla nyitja meg  kapuit a látogatók előtt. Tata,  a „Vizek városa” madármegfigyeléshez is kiválóan alkalmas. A tatai Öreg-tó az  egyetlen olyan madár-pihenőhely, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz. A  november 29-30. között megrendezett Tatai Vadlúd Sokadalom alkalmával itt  köszönthetjük az északi tundrák üzenetét magukkal hozó vadludakat. A  Velencei-tónál 28 kilométeres lankás kerékpárúton, a Bakony-Balaton térségben  pedig kerékpárkölcsönző hálózat segítségével pattanhatnak nyeregbe. Túrázni  lehet a Bakonyban, a Vértesben és a Gerecsében, s a tél közeledtével érdemes azt  is megjegyezni, hogy a régióban található Magyarország leghosszabb sípályája, a  kiemelkedő felszereltségű Eplényi Síaréna. A térségben található Nagykarácsony,  ahol 18. alkalommal nyílt meg Mikulásfalva csodálatos világa. A térség az  Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi és a Somlói borvidék otthona, e történelmi  borvidékek szőlőhegyein jó minőségű fehérborokat  készítenek.

A  térség szülötte Gárdonyi Géza, születésének 150. évfordulója alkalmából ebben az  évben irodalmi programsorozat zajlott Agárdon és Egerben. Az Egri csillagok és A láthatatlan  ember gárdonyi születésű szerzőjét Závodszky Noémi és Andrássy Máté, a  székesfehérvári Vörösmarty Színház művészei idézték meg ezen a Nyugat Itthon-esten. E színház rendszeres szereplője Hirtling István is, a kortárs írók  Közép-Dunántúl ihlette művei ezúttal az ő előadásában hangzottak el Dóka Attila  zenei kísérete mellett. (Az elhangzott  művek: Bolemant László: a Monostori Erődben, Debreczeny György: Közép-Dunán  innen, Közép-Dunán túl, Hegyi Botos Attila: Tündérmese az üvegről, Kéringer  Gábor: Wellness velem (Komárom), Petőcz András: Választott városom, Veszprém,  Szabó Zoltán Attila: Csendélet – focikapuval). Állandó szereplőjévé vált az  esteknek Áldozó Krisztián, aki slam poetry prizmáján keresztül láttatta a  közönséggel a Közép-Dunántúlt. A programot a Snétberger Zenei Tehetség Központ  növendékének koncertje zárta. A Közép-Dunántúl gasztronómiai palettájáról a  Gelbmann Pincészet, a Geszler  Családi Pincészet, a Rókusfalvy Birtok és a Tornai Pincészet borai mutattak  ízelítőt. A borokat a velencei Szent Benedictus Borlovagrend egyik tagja mutatta  be

A  Nyugat Itthon rendezvénysorozat alapkoncepciója szerint hazánk tájait nemcsak  képeken és videókon örökíthetjük meg, hanem irodalmi művekben, útleírásokban  vagy akár bordalokban is. A Magyar Turizmus Zrt. és az Újnyugat Irodalmi Kör  közös estjein az ország kulturális értékeit mutatták be a művészek szemével,  kiemelve az egyes turisztikai desztinációkat és kulturális fontosságú  helyszíneket. Az év kezdete óta szervezték egy tető alá a hazai jellegzetes  tájakat, értékeket és a magyar kultúrát: az irodalmat, a zenét, a gasztronómiát  vagy a táncot. A Nyugat Itthon az itthon.hu weboldal önálló rovata is, ahol a  Magyarországról, belföldi utazási élményekről szóló verseket, prózákat  olvashatják is az irodalomszerető látogatók. (Link: http://kultura.itthon.hu/nyugatitthon)

A  műveknek természetesen központi szerep jutott minden Nyugat Itthon eseményen:  hol megzenésítve, hol átértelmezve, hol egyszerűen csak felolvasva keltek életre  a színpadon. Egy részük e rendezvények alkalmával hangzott el először közönség  előtt. A műsor irodalmi szerkesztője, az Újnyugat Irodalmi Kör  alapító-főszerkesztője Szabó Zoltán Attila.

A  versek, prózák, úti leírások szerzői és előadói között Erkel-, Jászai-, József  Attila- vagy éppen Kossuth díjas alkotókat tisztelhetünk. Rendszeres szerzők  voltak a Nyugat Itthon életében Zalán Tibor, Petőcz András, Bolemant László,  Hegyi Botos Attila, Kéringer Gábor, akik szereplőként is részt vettek egy-egy  Nyugat Itthon rendezvényen. Csikós Attila pedig az augusztus 29-i rendezvény  egyik házigazdájaként is szerepelt. Számos „Nyugat Itthonos” művet köszönhetünk  továbbá Vörös Istvánnak, Hegyi Botos Attilának, Bolemant Lászlónak, Bak Ritának,  Draskóczi Ágnesnek, Novák Valentinnek, Váczy Andrásnak, Schwalm Zoltánnak. Az  elmúlt 10 rendezvényen a Nyugat Itthon szereplője, előadója volt Kálloy Molnár  Péter, Hrutka Róbert, Lukács Sándor, Dr. Czeizel Endre, Dr. Csernus Imre, az  Omega együttesből jól ismert Benkő László, Cserna Antal, Détár Enikő, Herczku  Ágnes, Nemcsák Károly és Schnell Ádám, Kautzky Armand, de lehetne folytatni a  sort akár Szamos Gabriellával, vagy a Magyar Állami Népi Együttessel is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*