Nógrádi Gábor kapta a Janikovszky Éva-díjat

A Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány olyan irodalmi és művészeti alkotások létrehozóit díjazza, akik humánummal, humorral és bölcsességgel mutatják be a gyermekek és felnőttek viszonyát, a nemzedékek együttélésének humánus életszerű helyzeteit.  

Az Alapítvány Kuratóriuma immár hatodik alkalommal ítélte oda a Janikovszky Éva-díjat, ezúttal Nógrádi Gábor írónak,  a felnövekvő nemzedék irodalmi műveltségének alakításáért végzett kiemelkedő munkásságáért. A díjat Janikovszky János, az alapítvány elnöke és dr. Fodor Péter, az alapítvány kuratóriumának tagja adták át.

Fotó: Dóka Attila

Nógrádi Gábor az egyik legnépszerűbb magyar ifjúsági író. 30 évvel ezelőtt, 1983-ban jelent meg első ifjúsági regénye, a Gyerekrablás a Palánk utcában, mely meghozta számára az ismertséget, és nagy sikerű mozifilm is készült a kötetből. Első regényét még közel 20 másik követte, melyek mára az irodalomtanárok és a gyermekek kedvenceivé váltak, iskolai ajánlott vagy kötelező olvasmányok.  A három évtized alatt számos forgatókönyvet írt, és több népszerű mozifilm kapcsolódik a nevéhez, többek között a legendás Sose halunk meg.

Nógrádi Gábor életművét Tarján Tamás irodalomtörténész méltatta, Cakó Ferenc (grafikus) és Koltai Róbert (színművész) mint barátai elevenítették fel a közös munkák pillanatait.

Az írót a könyveit jól ismerő gyerekek faggatták, kérdezték nemcsak a könyvekkel és az írással kapcsolatosan, hanem személyes kérdésekkel is bombázták.

A díjat megtestesítő kisplasztika Széri-Varga Géza szobrászművész alkotása.

A kellemes hangulatú rendezvény fogadással zárult. 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*