Nero a Magyar Színházban

Csütörtökön mutatja be a Pesti Magyar Színház  Nero, a véres költő című szatírát. Kosztolányi Dezső regénye alapján Réczei Tamás alkalmazta színpadra.

Kosztolányi Dezső első regénye az ókori Rómába vezet. Ám figyelmes olvasó számára hamar feltűnik, hogy a költő saját koráról és annak művészeti és politikai lehetetlenségeiről szeretett volna, ha kicsit bújtatottan is, de elbeszélni. Költője, vére kézzel verekszi át magát igazságon, erkölcsön, tisztességen, emberi elveken, mindig saját szempontjait figyelembe véve. És ezzel végül nem is jut sehova, szinte csak a semmibe.

DSC_9438m

Balsai Móni, Horváth Illés

A Pesti Magyar Színház eme klasszikus történtet állítja színpadra. Az adaptáció nem keresi a korhű kapcsolatot sem az ókori Rómával, sem XX. század elejével, a regény keletkezésének korával. Az adaptáció elsősorban a regény által felvetett néhány kérdéskör köré gyűjti a dramaturgiai figyelem középpontjait. Mennyit bír el a hatalom mindenáron való megtartása? Mennyit tűr el egy birodalom, hogy megtegyék vele? Mit takarnak a vezérek híres kijelentései? Kiből lesz valódi uralkodó és kiből egy szorongó diktátor? Mi a következménye, ha a császár gondolkodásmódja és szándékai határtalanok? Ki az, aki valójában szabad?

Szereposztás:

Nero                                                                         HORVÁTH ILLÉS

Agrippina                                                                      BENKŐ NÓRA

Seneca                                                    PÁL ANDRÁS / ŐZE ÁRON

Paulina, a felesége                                         CSERNUS MARIANN

Octavia, Nero felesége                                HOLECSKÓ ORSOLYA

Poppea                                                                          BALSAI MÓNI

Zodicus, költő és besúgó                                         GÉMES ANTOS

Claudius / Terpnus / Otho / Domitius                     FILLÁR ISTVÁN

Britannicus, költő, Claudius fia                                   GULA PÉTER

Fannius, költő                                                        PAVLETITS BÉLA

  Simon mágus / Phaon                                        JEGERCSIK CSABA

Paris, költő / Montanus                                                TAHI JÓZSEF

[nggallery id=20]

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*