NB I a közmédiában: mérlegen az őszi szezon

A 17. forduló három mérkőzésével befejeződik az OTP Bank Liga idei közvetítéssorozata a közmédiában. Az őszi szezon mérlege: 37 mérkőzés, közel 74 óra közvetítés és 5 millió bekapcsolódó néző. Az M1 vasárnaponként átlag 300 ezer főt ültetett képernyője elé, az idei legnézettebb pedig a Dunán látható Fradi-Újpest lett.

A magyar bajnokság idei utolsó, 17. fordulójából az M1 két, a Duna egy mérkőzést tűz műsorára. Pénteken a villanyfényes Mezőkövesd Zsóry FC – DVSC-TEVA találkozót a Duna közvetíti 19.00 órától. Az M1 szombaton 13.55-től az Újpest FC-Puskás Akadémia FC, vasárnap 16.20-tól pedig a Videoton FC-Ferencvárosi TC rangadót sugározza. A mostani forduló, ahogy az előző 16. is, már a bajnokság tavaszi szezonjához tartozik, így teljes képet kaphatunk az őszi fordulókról.

Az M1 15, a Duna 17 mérkőzést, míg az M2 további öt találkozót közvetített idén, együttesen közel 74 órában. Az M1-en látható találkozókat átlagban 260 ezren nézték (ezen belül a vasárnapiakat 300 ezer fölött), ez a szám a Dunán 164 ezer, az M2-n 172 ezer fő volt. A legnézettebb mérkőzés a szeptember 22-én közvetített Ferencváros-Újpest derbi lett 387 ezer fővel, ettől néhány száz fővel maradt el az M1-en augusztus 25-én közvetített Debrecen-Ferencváros rangadó.

A mérkőzések átlagos közönségaránya mindhárom adó esetén magasabb volt a csatorna átlagánál a felnőttek körében: M1-10,3%; Duna-5,3%, M2-5,2%. A felnőtt férfiak körében ezek az adatok még kiemelkedőbbek: M1-16,9%; Duna-9%, M2-8,2% (a két legnézettebb mérkőzés esetén ez az érték 21,5 illetve 22,3% volt).

Az egyes mérkőzésekre legalább egy percre odakapcsolók száma: az M1-nél 760 ezer fő, a Dunánál 600 ezer fő, míg az M2-n 720 ezer fő volt. A 37 mérkőzés valamelyikébe több mint 5 millióan néztek bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 54 százaléka – ez az arány a felnőtt férfiak esetén 61,7 százalékos volt. (Forrás: Nielsen Közönségmérés)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*