Művészetek találkozása

Az irodalom és a képzőművészet kapcsolódik össze azon a festménynovella-pályázaton, melyet a május közepén nyíló Szegedi Nyári Tárlat kapcsán írt ki az irodalmipályázat.hu a Tiszatáj irodalmi folyóirattal és a tárlatnak helyet adó Regionális Összművészeti Központ – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

    A Művészetek Találkozása – festménynovella elnevezésű irodalmi pályázat témáját az idén 37. alkalommal megszervezett Szegedi Nyári Tárlaton résztvevő kortárs művészek alkotásaiból kiválasztott, négy inspiratív festmény adja.     Az irodalmi pályázatra – amely a tárlat anyagának zsűrizésével párhuzamosan, áprilisban indult el – olyan novellákat várnak, amelyek a négy kiválasztott festmény egyikének képi világához vagy az alkotás címéhez kapcsolódnak. Az inspirációul szolgáló alkotások: Kántor Ágnes Okay, Houston, volt egy problémánk című festménye, Henn László András Parmenidész kilátója című munkája, valamint Lakatos Ervin Femme la rue és ef Zámbó István Termékbemutató című művei.     A novellákat június 2-ig várják a szervezők. A zsűri által érdemesnek ítélt alkotások – az irodalmipályázat.hu által szervezett pályázatok során megszokott módon – pénzjutalomban részesülnek és a jól sikerült írások a Tiszatáj hagyományos vagy világhálós kiadásában is megjelennek.     A május 17-én nyíló Szegedi Nyári Tárlaton 145 kiemelkedő művet láthat a közönség. A beválasztottak között megtalálható többek között Dréher János, Atlasz Gábor, Gáll Ádám, Gerle Margit és NAGÁMI műve.     A kiállítás szervezői néhány esztendeje vezették be, hogy a beadásos rendszer mellett a legnevesebb magyar képzőművészeket hívják meg Szeged egyik kiemelkedő kulturális rendezvényére. Idén sem volt ez másképp: többek között Nádler István, Szüts Miklós, Csurka Eszter, Vojnich Erzsébet és Aknay János alkotásai is szerepelnek a július elejéig látogatható tárlaton.

Forrás: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*