Mikó Csaba kapta a Vilmos-díjat

Mikó Csaba kapta idén Apátlanok című művéért a Színházi Dramaturgok Céhe által a legjobb új magyar drámának járó Vilmos-díjat.

    mikoAz elismerést a fesztivál keretében zajló Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fórumán adták át – tájékoztatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szervezői közleményben az MTI-t.     A Színházi Dramaturgok Céhe huszonnyolcadszor rendezte meg a nyílt fórumot, amelynek keretein belül kortárs, korábban még be nem mutatott magyar drámák felolvasószínházi előadásai és a szakmai beszélgetések mellett minden évben kiadnak három vagy négy színdarabot is.     A kötetben idén Mikó Csaba Apátlanok című műve mellett Kelemen Kristóf Sok alvó közt semmi dolgom nékem és Ménes Attila A Bihari fedőnevű ügynök élete című alkotása jelent meg. A három szöveg közül a rendezvénysorozat ideje alatt a dramaturgok és az olvasók szavazatai alapján választották ki a legjobbat.     Az Apátlanok egy súlyos titkokkal és problémákkal terhelt család tagjainak életét mondja el, miközben a gyerekek, az “apátlan nemzedék” növekedésével párhuzamosan Magyarország elmúlt évtizedeinek képe is kirajzolódik – olvasható a közleményben.     A Vilmos-díjjal másodszor kitüntetett Mikó Csabának eddig egy drámakötete és két ifjúsági regénye jelent meg. Apa című darabját több nyelvre is lefordították, a művel számos díjat és pályázatot nyert, rangos nemzetközi elismerést is kapott.

Forrás: MTI

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*