Mesterházy: felháborító, hogy nem hozzák nyilvánosságra a vizsgálati anyagot

Mesterházy Attila felháborítónak tartja, hogy az adóhatóság megtagadta annak a jelentésnek a nyilvánosságra hozatalát, amelyet Horváth András vádjainak tisztázására a nemzetgazdasági tárca egy hétvége, mindössze két nap alatt készített el.

    Az MSZP elnöke és frakcióvezetője az MTI-hez szombat este eljuttatott közleményében azt írta, egyetért Schiffer Andrással, az LMP vezetőjével abban, hogy jogi útra kell terelni a kérdést, mert szerinte “a mondvacsinált indokokkal megtagadott adatszolgáltatás ismét annak gyanúját erősíti, hogy a kormányzat politikai vagy pénzügyi haszonért cserébe eltűri a neki fontos cégek adótrükközését”.     Schiffer András pert helyezett kilátásba Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellen amiatt, hogy az adóhatóság adótitok és személyes adatok védelmére hivatkozva megtagadja a szóban forgó vizsgálatról szóló jelentés kiadását.     Mesterházy Attila szerint a NAV elnökének hivatkozása arra, hogy a jelentés kiadására a benne foglalt cégekkel kapcsolatos adótitok, valamint Horváth András feletteseinek és munkatársainak személyi adatai miatt nincs lehetőség, “szemforgató” azok után, hogy a rendőrség egy rajtaütésszerű házkutatás során dokumentumokat kobozott el a NAV volt dolgozójától, valamint azután, hogy a kormánypárti képviselők már az állítólag folyamatban levő ügyészségi vizsgálatra hivatkozva teszik lehetetlenné az ügy feltárását segítő parlamenti vizsgálóbizottság munkájának megkezdését.     Horváth András november elején állt a nyilvánosság elé azzal, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. A NAV visszautasította a vádat, és rágalmazás miatt feljelentést tett volt munkatársa ellen.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*