Megújult a művészbejáró

foglalkozás (2 of 6)Kovács Yvette Alida, a Pesti Magyar Színház díszlet –és jelmeztervezője, egy este alatt díszítette fel munkájával a színház művészbejáróját. A különleges egyedi falfestés a társulat színészeinek portréiból áll.

„Tekintettel arra, hogy szeretek festeni és nagyon jól érzem magam a Pesti Magyar Színház társulatában, arra gondoltam, hogy amint időm engedi, szívesen csinálnék valami kellemes meglepetést a kollégáimnak.” – mondta a tervező. „A színházba való megérkezés  fontos, mert befolyásolja a napi munka hangulatát. Ez az akció nekem a színházi dolgozókról  szólt- azt szerettem volna vele elérni, hogy már akkor jókedvük legyen, amikor belépnek az épületbe.” – tette hozzá.

„Ahhoz, hogy ez egy éjszaka alatt el tudjon készülni, otthon előre el kellett mindent készítenem. A színészek fotóit kinyomtattam, körbevágtam. A helyszínen már csak fel kellett a portrékat kasírozni a falra. Ezek után jött a festési folyamat. Sokat gondolkodtam, milyen színeket használjak. Segített, hogy–annak ellenére, hogy magányos festegetésre készültem- az épületben próba zajlott, ezért számos kolléga is ott volt, akik örömmel segítettek tanácsaikkal.” – fejtette ki Kovács Yvette Alida, akinek jelmezterveiből a színház nézőterének aulájában kiállítást is rendeztek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*