Megemlékezett Horn Gyuláról az MSZP választmánya

Horn Gyula volt kormányfő és pártelnök emléke előtt tisztelgett az MSZP választmánya szombaton.

    temetesA múlt szerdán elhunyt politikusra először egy kisfilmmel emlékeztek, majd Mesterházy Attila méltatta érdemeit.     A pártelnök azt mondta, kevés magyar politikus tudta beírni a nevét az európai és a világtörténelembe, Horn Gyuláról azonban az is elmondható, hogy új fejezetet nyitott: a demokratikus átalakulásról és Európa újraegyesítéséről szólót.     Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: Horn Gyula teljesítménye az egész nemzet érdekét szolgálta. A baloldaliaknak azonban azért is fontos az emléke, mert 1990-ben ő kezdte újjászervezni, majd kormányzásra képes erővé tenni a szocialista pártot – folytatta.     Horn Gyula “ezeket a célokat maradéktalanul elérte, ő tette lehetővé, többek támogatásával, hogy a Magyar Szocialista Párt az újkori magyar történelem egyik legfontosabb szereplője legyen” – jelentette ki. Mesterházy Attila szerint az MSZP jelenlegi vezetésének ehhez hasonló feladattal kellett szembenéznie 2010-ben.     Horn Gyula vezető politikusként sem felejtette el, honnét jött, hogy a kisembereket, a hétköznapi embereket képviseli. Ez ma is iránymutatás az MSZP-nek – hangsúlyozta.     A választmányi tagok – akik az ülésre érkezve beírhattak a Jókai utcai pártszékház aulájában kihelyezett emlékkönyvbe – ezután egyperces néma felállással tisztelegtek Horn Gyula emléke előtt.     Horn Gyula 1994 és 1998 között volt miniszterelnök. Múlt szerdán, hosszú betegség után, 81 évesen hunyt el.     A választmány tanácskozása zárt üléssel folytatódik. Mesterházy Attila és Botka László az utóbbi hetek politikai eseményeiről, köztük az Együtt-PM szövetséggel kezdett tárgyalásokról számol be. Várhatóan elfogadják az MSZP programjának alapvetéseit is: egy dokumentumot, amely a szocialisták legfontosabb céljait, vállalásait, javaslatait összegzi.

Forrás: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*