Március 28-án búcsúztatják Hacser Józsa színművészt Siófokon

Március 28-án 15 órakor Siófokon, a Szépvölgyi utcai temetőben búcsúztatják Hacser Józsa Jászai Mari-díjas színművészt – tudatta a MASZK Országos Színészegyesület az MTI-vel szerdán.

    Hacser Józsát március elején, életének 83. évében, siófoki otthonában érte a halál. A színművészt, aki évtizedekig a Thália Színház tagja volt, Mikó István búcsúztatja. A művésznő temetéséről a család gondoskodik, búcsúztatása után hamvait a Balatonba szórják.     Hacser Józsa Kispesten született 1931. április 4-én. Másodszori próbálkozásra, 17 évesen vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1948-ban. Gellért Endre legendás osztályába járt többek között Soós Imrével, Váradi Hédivel, Horváth Terivel, Psota Irénnel, Szemes Marival és Berek Katival.     A főiskolai évek alatt a Belvárosi Színházban szerepelt, a diploma megszerzése után, 1952-ben Miskolcra került, négy évet az ottani színházban játszott. Budapesten 1956-1993 között a Jókai Színház, majd a Thália és az Arizona Színház tagja volt, 1994-ben pedig a soproni Petőfi Színházhoz szerződött.     Pályáját drámai színésznőként kezdte, a Hamletben Ophéliát, az Antigonéban Ismenét alakította, de eljátszotta Tündét és Nyilas Misit is. A későbbiekben inkább groteszk, humoros figurákat formált meg, e szerepekben nyújtotta legemlékezetesebb alakításait.     Számos filmben, tévéjátékban szerepelt, sokat szinkronizált. Jellegzetes hangját gyakran kölcsönözte mese- és bábfiguráknak. Emlékezetes szereplője volt a Szomszédok című teleregénynek. Bohóc figurájával, rekedtes, károgó hangjával jellegzetes, utánozhatatlan kabaréfigura volt.     Élete utolsó éveiben a soproni teátrumtól megválva balatoni házában élt meglehetősen elzárkózva a külvilágtól.     Hacser Józsát két alkalommal is Jászai Mari-díjjal tüntették ki (1963, 1977). 1989-ben megkapta az Aase-díjat, 1995-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. 1997-ben Kabos Gyula-díjjal, 2000-ben Hekuba-díjjal jutalmazták munkásságát.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*