Lantos Ádám 2 nap alatt ötöt nyert

lantos_adam_vb_2013_200m_320Lantos Ádám öt, Szabó Gabriella hat aranyéremmel zárta Szolnokon a felnőtt országos bajnokságot. Az olimpiai bajnoknőnek elméletileg meglehetett volna a hetedik is, de 5000 méteren végül nem állt rajthoz.

A világbajnokságot két elsőséggel záró Szabó a legrövidebb távon egyesben és Kovács Katalinnal párosban is nyerni tudott. Pénteken, 1000 méteren egyesben, szombaton, 500 méteren pedig egyesben, párosban és négyesben sem talált legyőzőre.

Nem sokkal maradt el tőle a győriek kenusa, Lantos Ádám, aki összesen ötször állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Szombaton, 500 méteren Nagy Péterrel párosban és négyesben lett első, majd vasárnap, 200 méteren egyesben, párosban és klubtársaival négyesben is a leggyorsabb volt.

„Egész évben a legrövidebb távra készültem, örülök, hogy ennek meglett az eredménye a magyar bajnokságon is. – mondta Lantos Ádám. Még engem is meglepett, hogy 500 méteren milyen jól mentünk. Nem tudom, hogy az összesített pontversenyt megnyertük-e, de az biztos, hogy a győri kenusok nagyon jól szerepeltek a hétvégén.”

A leghosszabb távon, K-1 5000 méteren Csay Renáta és Pauman Dániel szerzett aranyérmet, a kenusoknál pedig Vajda Attiláé lett az országos bajnoki cím.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*