Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki pártok kampányzáró rendezvényén

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke Fotó: Dóka Attila

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke
Fotó: Dóka Attila

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke szombaton délután az ellenzéki pártok kampányzáró rendezvényén, az Experidance Rendezvényházban azt kérdezte, 2010-ben elhitték volna-e, hogy a miniszterelnök “kertjében” egymilliárdos stadion áll majd, egy gázszerelőből pár év alatt az ország egyik leggazdagabb embere lesz, a településektől és a kerületektől elveszik az iskolákat, a gazdagok és szegények között soha nem látott szakadék tátong és nagyobb lesz az államadósság, mint korábban bármikor.
    Szerinte 2010-ben olyan vezetők foglalták el a helyüket a települések és a főváros élén és a kormányzatban, akik azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, mert tetteiknek nincs következménye. Ez viszont megváltoztatható, hinni kell benne.