Közösen rajtoltak a visegrádi négyek a maratonon

Visegrádi  Együttműködés néven váltófutásban saját futócsapattal indultak a V4-es nemzeti  turisztikai marketingszervezetek képviselői Magyarország  legnagyobb szabadidősport rendezvényén, a hétvégén rendezett SPAR Budapest  Maraton Fesztiválon. A négyfős váltó versenyszámában indított vegyes csapattal  demonstrálni kívánták a szervezet alapkoncepcióját: összefogva haladni a közös  célért. Az egész évben lendületes V4 turisztikai  együttműködés keretében az év hátralévő részében is számos közös  marketingakcióval népszerűsítik a régiót a távoli  küldőpiacokon.

A  húszezres mezőnyt számláló verseny jelentős nemzetközi kommunikációs értéket  képvisel, hiszen közel 3000 résztvevő regisztrált külföldről. Nekik külön  vonzerőt jelent a fővárosi útvonal, amely a világon egyedülálló módon két  világörökségi részen vezet keresztül. Az egyre nagyobb számú résztvevőt vonzó  városi futóversenyek a sajtó érdeklődésére is számot tartanak: a szeptemberi  Nike Budapest Félmaraton és a Spar Budapest Maraton alkalmával is érkezett  külföldi újságírócsoport hazánkba. Mindemellett a Visegrádi Négyek  turisztikai szervezetei – a korábbiakhoz hasonlóan – számos közös  marketingaktivitást valósítanak meg annak érdekében, hogy növekedjen az egyre  hangsúlyosabbá váló távoli piacokról érkező vendégek száma. Az év utolsó  negyedében is számos promócióval népszerűsítik a közép-európai  térséget.

Október 15. és 17.  között zajlik Las Vegasban az IMEX  America, a hivatásturizmus kiemelt jelentőségű vására Észak-Amerikában,  amelyen a V4 országok közös prezentációkat és workshopot tartanak.

Október  23-án veszi kezdetét az ázsiai térség legjelentősebb turisztikai szakvására, a szingapúri ITB Asia, amelyen 63  m2-es területtel képviselteti magát az „európai kvartett”. A  megjelenést a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal szervezi. A bemutatkozásban rejlő  lehetőségeket a cseh és a magyar résztvevők ismerték fel elsőként: hazánkat hat  turisztikai vállalkozás is képviseli a közös standon. Koncentrált lesz a magyar  megjelenés: a kiállítást megelőző napon e hat tour operator részvételével  szingapúri-magyar üzletember-találkozóra is sor kerül, valamint október 23-án ünnepi fogadást is szervez a szingapúri  magyar nagykövetség, amelyre az ország gazdasági életének jelentős szereplőit is  várják. A kiállítás ideje alatt magyar  gasztronómiai napokat rendeznek az üzletember-találkozónak és a fogadásnak  is helyt adó Hilton Singapore Hotelben. A magyar konyha étel- és cukrászati  különlegességeit felvonultató választék eredeti ízvilágáról a Magyar Turizmus  Zrt. által meghívott hazai szakács gondoskodik. A térség további országait is  meghódítandó november elején a négy ország által meghívott japán utazásszervezők járják be a  térséget szakmai tanulmányútjukon, november végén pedig lengyel szervezéssel a  térséget bemutató roadshow-ra kerül sor  Indiában.

Az  ázsiai piaci megjelenéssel párhuzamosan Afrikában és Ausztráliában is zajlik a Visegrádi Négyek  bemutatkozása. A nemzeti turisztikai marketingszervezetek támogatásával október  24-én a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosában, Pretoria-ban, majd 28-án Port  Elizabethben rendeznek a közép-európai térségnek szentelt tematikus  turizmus-napot a partnerországok külügyi képviselői. Az október 28-án és 29-én  Sydney-ben tartott „turizmus kavalkádon” egész estét betöltő programmal:  workshop-okkal, vetítéssel, kvízjátékkal várják a szakma érdeklődőit a  V4-országok. Az ausztráliai program egyben debütálás is a földrészen: ausztrál  szakmai rendezvényen először képviselteti magát a  négyesfogat.

Az  orosz piac számára a négy visegrádi ország vonzerejét elsősorban az  egészségturisztikai lehetőségek jelentik, ezért kifejezetten Oroszország és a  FÁK-országok piacait célzó V4-kiadvány jelenik meg novemberben. A  magyar helyszínek közül Hévíz mellett Sárvár, Bükfürdő és Hajdúszoboszló kapott  helyet a bemutatkozó anyagban. A V4-országok képviseletei novemberben közös roadshow-ra indulnak Kazahsztánban,  Üzbegisztánban és Kirgizisztánban.

Az  év végére várhatók a térség beutazó forgalmára vonatkozó legfrissebb  összesítések.Az együttműködés éves eredményeit december 12-én és 13-án budapesti konferencián értékelik,  amelynek során véglegesítik a V4-oszágok jövő évi turisztikai marketingtervét  is. Szintén  Budapesten kerül sor a V4 turisztikai  együttműködést felügyelő minisztériumok magas rangú vezetőinek találkozójára 2014  februárjában.

The European Quartet – One Melody (Európai négyes-közös dallam) néven  ismert program keretében a négy ország 2003 óta működik együtt annak érdekében,  hogy növelje a távoli országokból érkező vendégek számát. A tagországok egyetlen  turisztikai célpontként népszerűsítik a közép-európai régiót, megragadva a  visegrádi térség közös történelmi gyökereit és kulturális hagyományait, de  egyúttal kommunikálva az egyes országok egyediségét. A 2013. évi marketingterv a  termékalapú marketingre, a tematikus utak kidolgozására, a késztermékek  promóciójára helyezte a hangsúlyt. A V4-országok marketingeszközei között a  vásári megjelenés éppúgy szerepel, mint az újságírók és szakemberek  beutaztatása, közös kiadványok összeállítása, valamint az online  kommunikáció.

A V4  országok célpiacai továbbra is:  az Amerikai Egyesült Államok,  Oroszország, India, Japán, Kína, Brazília, valamint új piacként Azerbajdzsán és  Ausztrália.

A 2013 júliusában  kezdődött magyar soros V4 elnökség az e-marketing és a közösségi kommunikáció fontosságát hangsúlyozza, ezért a  megkezdett közösségi média kampányokat folytatja, illetve új piacokon vezeti be  azokat. Az elnökség alapgondolata a turisztikai együttműködés vonatkozásában is  a márka- és terméképítés. A magyar elnökség alatt a V4 országok turisztikai  együttműködése az eddig célpiacokon kívül, újabb piacokon is  megkezdődik.

Ez azonban nem  jelenti az eddigi célpiacokról való kivonulást, épp ellenkezőleg, a V4 mint  régió és márka erőteljesebb promóciójának lehetőségét kínálja mind a négy ország  számára. A magyar elnökség egyik fontos célkitűzése továbbá a négy ország egymás  közötti vendégforgalmának élénkítése is, aminek fő eszköze a közös termék és  ajánlati csomagok kialakítása.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*