Kovács Sanyi: Felszabadultan és látványosan autóztam egész nap

Kovács Sanyi - Opel Astra Nivo Motorsport FRT Kupa 2015.02.14.

Kovács Sanyi – Opel Astra
Nivo Motorsport
FRT Kupa
2015.02.14.

Interjú Kovács Sanyi autóversenyzővel a Valentin napi FRT Kupa után.

 Egy igen sikeres versenyhétvége után vagy csapatoddal a Nivo Motorsporttal.

– Igen, ez így igaz.

 A Valentin nap ennyire feltuningolt, hogy egy új Kovács Sanyit láthatott a csapatod és a nézők is?

– A Valentin napot a hétköznapi emberek a párjukkal töltik meghitt hangulatban. Én viszont a versenypályán az autómmal. Nagyon vártam már ezt a napot, hogy csapathassak egy nagyot. A pálya gyorsra és technikásra sikerült, jobban is, mint az eddigi versenyeken. Felszabadultan, keményen és látványosan autóztam egész nap.

 Mi is előzte meg ezt az eddigiekhez képest, sokkal határozottabb versenyzést?

– A versenyt megelőzően, két nappal voltam egy teszten, amit a Nivo Motorsport biztosított számomra az egyik tanpályájukon. Ez egy beton alapú pálya volt, porral és apró kavicsokkal volt borítva, ami még inkább rákényszerített arra, hogy pontosan megválasszam a helyes féktávokat. Az adott lassítókat, terelőket, még pontosabban abszolváljam, illetve akkor is, ha az autóm megcsúszik, tudjam uralni azt. A nap folyamán többféle technikákat is sikerült gyakorolnom. A kavicsos pálya azért is hasznos volt számomra, mert a legjobban lehet tanulni szélsőséges útviszonyok között. Utcai gumikat használtunk azért, hogy a szélsőség itt is legyen meg, ezáltal tudtam gyakorolni, hogy ha megcsúszott az autóm hátulja, akkor miként tudom korrigálni és a nyomvonalon tartani. A nap végén a Csapatfőnököm és a Csapatom is elégedett volt velem, mivel teljesítettem a tesztnap elején kitűzött célokat. Ez a gyakorlás segített hozzá, hogy a versenyen sokkal határozottabban mentem. A féktávokat pontosan vettem, az ideális íveken sikerült autóznom úgy, hogy a tempóm is megvolt hozzá.

 Többször határon és túl is autóztál, járt a kocsi popója a kezed alatt. Miként élted meg azt, hogy te irányítassz, nem a kocsi?

– A verseny előtti teszt sikerein felbuzdulva, a két gyakorló körömben maximálisan a határaimat feszegettem, ennek meg is lett az eredménye. Voltak olyan ívek, amiket túl nagy tempóval akartam bevenni, majdnem sikerült is, de a hideg aszfaltnak és a gumiknak köszönhetően a kocsim hátulja megcsúszott, próbáltam az úton tartani, de túlcsúszott a holtponton és kicsúsztam a pályáról. A tesztköröknek ez a lényege, hogy végig a határon kell menni mindenhol, hogy utána a mért körökön már tökéletesen tudjak menni. A négy mért futamomban is voltak olyan ívek, ahol megcsúszott az autóm hátulja, viszont látványosan az ideális íveken tudtam tartani, ezáltal nem veszítettem időt.

Fantasztikus érzés, amikor teljes mértékben tudom uralni a versenyautómat és azt csinálja és úgy, ahogy azt én szeretem. Megnövelte az önbizalmamat is, sokkal határozottabban és önfeledten tudtam autózni.

 A hideg aszfalton mennyire tudtad kiautózni magad?

– A két tesztkörömben nagyon érezhető volt a hideg aszfalt és sajnos nem melegedtek fel a gumik egyáltalán, így nem volt meg a megfelelő tapadás, de így is határon autóztam, amennyire lehetett. A mért futamaim előtt próbáltam felmelegíteni a gumikat, ami a sorban lévő várakozás miatt vissza is hűlt. A rajtolásnál és az utána következő néhány terelő kikerülésével próbáltam felmelegíteni, amennyire lehetett, sikerült is, mert utána már sokkal nagyobb volt a tapadásom, ezáltal tudtam sikeresen a határaimat súrolva autózni. Minden mért körömben sikerült jobbnál-jobb időket mennem.

 Csapatvezetőd Fekete László, vele miképp tudtad kiértékelni a futamaidat?

– Minden futamom után Lacival kielemeztük a teljesítményemet. Átbeszéltük, hogy mentem és 1-1 adott részen hogyan lehet még jobban menni. A hasznos tanácsait mindig megfogadtam és ezáltal körről-körre sikerült jobb időket autózni. A nap végére nagyon megvolt velem elégedve.

 Legközelebb hol láthatunk versenyezni?

– Legközelebbi versenyem ismét az FRT-kupasorozatban lesz Kiskunlacházán, március 14-én. A 2014-2015-ös idény záró versenye lesz.

 Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Csapatnak, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük. Köszönöm Turák Lászlónak, aki egyben a csapattársam és a legjobb barátom is, a sok biztatásokat, a sok-sok hasznos versenyzői tanácsokat.

Köszönöm az Interjút!

– Hajósi Miklós – www.hajoka.hu