Kilenc érem a szombati mérleg

Versenyzőink délelőtti remek szereplése, vagyis a két arany-, három ezüst- és egy bronzérem után délután az U23-asok még egy második és két harmadik helyet értek el a poznani ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon, vagyis összességében kilenc éremmel várhatjuk a vasárnapi folytatást.

Délelőtt ifjúsági versenyzőink csodálatosan szerepeltek Poznanban, Janza Richárd és a Noé Zsombor, Vass Péter kettős révén egy-egy arany-, míg Homonnai Lucának, a Szilágyi Anett, Somogyi Szilvia párosnak, valamint a kenus Khaut Kristófnak köszönhetően három ezüstérmet nyertek az 1000 méteres egyes és páros döntők során. Délelőtt már U23-as csapathajóink is bemutatkoztak, C-4 1000 méteren rajtoló négyesünk bronzérmes lett, jó alaphangot adva az idősebb korosztály délutáni döntőihez.

janza_richard_eorv_2012_320

Noha U23-asaink is több számban az aranyérem közelében jártak, ezúttal elmaradt a nagy diadal. A legjobb eredményt a szegedi világkupán is kiválóan szereplő Hagymási Réka, Horváth Alexandra kettős érte el, amely a német egység mögött a második helyen zárt. Hagymásiék a rajt után „megültek” a mezőnyben, 200 méterrel a cél előtt kezdték meg a felzárkózást és az 5-6. helyről majdnem megcsípték a végül győztes német egységet. Egyéniben Farkasdi Ramóna bronzérmes lett, méghozzá egy igen erős versenyben.

„A lányok ezer méteren ritkán látni olyan versenyt, hogy a hajrára négyen is egy vonalban érkeznek meg. Kétszáz méterrel a cél előtt még többesélyes volt a verseny, sajnos Ramit zavarták a hullámok és minimális különbséggel a harmadik helyre kényszerült” – mondta Hüttner Csaba ifjúsági kapitány, aki még egy bronzéremnek örülhetett. A fiatal Gacsal Ákos, Ilyés Róbert kajakkettes ugyanis nagy csatában megszerezte a harmadik helyet.

„Erős mezőnyben, jól felépített pályával rukkoltak elő a srácok. Nagyon értékes ez a bronzérem” – mondta a kapitány, aki kiemelte még Ceiner Benjamin hetedik helyét.

És hogy mit történt kenusainkkal?

Korisánszky Dávid, aki egyelőre árnyéka önmagának a kilencedik helyet szerezte meg, míg a Szabó Gábor, Forgó Christopher duót az 5 méteres szabály megsértése miatt kizárták a versenyből.

Ifjúsági csapathajóink zárták a délutáni döntős programot, fiú kajakosaink a hetedik, kenusaink a hatodik helyen zártak Poznanban.

Eredmények:

http://ecsprint.kayakpl.com/results/

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*