Kammerer volán mögött

Tatabánya után Vácott is elsöprő sikert aratott a „RALLYcafé All Stars autó a gyermekekért” elnevezésű projekt, mely a GreenPower E85 Kft. együttműködésével valósult meg. A IV. Peugeot PM Vác Rally keretein belül futó Mitsubishi WRC Replica jótékonysági kocsi a váci Jávorszky Ödön Kórház Gyermekosztálya számára gyűjtötte a játékokat, ruhákat, tisztálkodási szereket.

A szeptember 21-22-ei versenyhétvégén az All Stars autó pilótája hazánk egyik legtehetségesebb rallysa, Lukács Csucsu Kornél lett, aki jelenleg a második helyen áll kategóriájában az Európa Bajnokságon. A fiatal versenyző igazi megtiszteltetésnek érezte, hogy a szervezők rá osztották a Mitsubishi WRC Replica sofőrjének szerepét. „Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy elfogadom-e a felkérést. Nagyon szeretek én is segíteni másokon, s úgy gondolom, az a legjobb időtöltés, amikor a hobbyjával segíthet az ember.” Csucsu azt is elmesélte, hogy az elején igencsak tartott attól, hogy senki sem fogja diktálni neki az itinert, ám a végére már belerázódott, és biztonságos, ugyanakkor élvezetes autózásban részesítette alkalmi navigátorait. „Azt tapasztaltam, hogy eleinte mindegyik sztárvendég tartott egy kicsit a rallyzástól, de idővel feloldódtak és élvezték a menetelést. A Mitsubishi nagyon jól viselkedett, 5-öst adok neki erre a hétvégére. Nagyon szép, nagyon szeretem, jó érzés volt vezetni.” Csucsu a futamot követően, másnap már Horvátországba indult, a soron következő Európa Bajnoki megmérettetésre, de hamarosan újra Vácra látogat, hogy személyesen adhassa át a kis betegeknek az összegyűjtött ajándékokat.

A szombati prológra már egy olimpiai ötkarika is felkerült a Mitsubishi WRC Replicára – kis utalást téve a sztárvendég kilétére. Az alkalmi navigátor szerepében Harsányi Gergely, a magyar kézilabda válogatott játékosa tűnt fel, aki élete első rallys élményét élte át Vácott. „Mikor megkaptam a felkérést az autózásra, nagy kíváncsiság fogott el. Miután pedig tudomást szereztem arról, hogy gyűjtést szerveztek minden helyi kórháznak, ahol ez a rallysorozat jelen van, nem sokat gondolkodtam a válaszon. Nagyon nemes kezdeményezésnek tartom a „RALLYcafé All Stars autó a gyermekekért” projektet, ami célja azért is különösen fontos nekem, mert a feleségemmel most várjuk az első gyermekünket.” Gergő abszolút jó kezekben volt, amiről ő maga is tájékozódott a szombati szereplés előtt. „Sokat hallottam és olvastam Csucsuról, így egy percig sem aggódtam. Amint felpróbáltam a bukósisakot és rám állították az övet, rögtön elkapott a verseny-feeling, s ez tovább fokozódott a prológ sorát. Fantasztikus volt a hangulat, le a kalappal Csucsu teljesítménye előtt!”

A vasárnapi éles bevetésre újabb három híresség vállalkozott. A menetelést az RTL Klub híradósa, D. Tóth András kezdte meg, aki gyermekkora óta nagy rajongója az autósportnak. „Ha az embernek egy kicsit is ismert az arca, akkor felelőssége, hogy egy közösségnek segítsen – főleg, ha gyerekekről van szó. Ha pedig azzal segíthetek, hogy egy Európa Bajnokságban szereplő rallys mellé ülhetek be rallyzni, az nekem nem csak jócselekedet, de élvezet is. Nem tudtam hát nemet mondani erre a felkérésre!” Andrásnak már volt szerencséje kipróbálni egy hasonló versenygépet, ám elmondása szerint most egy teljesen más rallyélményben volt része. „A rajt előtt megkértem Csucsut, hogy nagyon vigyázzon rám, hiszen este híradó van, ahol meg kell jelennem. A pilótám nagyon nyugodtan, biztonságosan vezetett, ugyanakkor így is érezhettem a gyorsulást és a kanyarodást, amit ez a nagy teljesítményű autó kivitelezni tud. Ha lesz rá alkalmam, újra visszaülnék a mitfahrer székébe!”

András után a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán ült be Csucsu mellé. Zoli a tavalyi Mikulás Rallyn már kipróbálta magát pilótaként, most viszont egy teljesen új feladat várt rá. „Első alkalommal vettem részt navigátorként egy rallyversenyen, s rögtön nagy élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam. Sokkal szabadabban mozogtam az ülésben, nem tudtam, mire számíthatok, s a gyomrom sem bírta igazán a jobb oldalon való száguldást. Ennek ellenére abszolút biztonságban éreztem magamat, és alig várom, hogy újra hívjatok, és autóba ülhessek.”

A sort Vác egyik büszkesége, Szabó Dóra zárta, aki 2011-ben elnyerte a Miss Earth Hungary címet. A szépségkirálynő félve foglalt helyet a Mitsubishiben, ám hamar legyőzte a rossz érzéseit. „A legnagyobb hiba lett volna, ha ezt kihagyom! Édesapám is rallyversenyző volt, így ellátott egy-két jó tanáccsal még a szervizparkban. Az elején nagyon megijedtem, hogy milyen teljesítményre is képes ez az autó, de aztán elkezdte élvezni a száguldást. Csucsu már a rajtban megnyugtatott és figyelt arra, hogy jól érezzem magam a kocsin belül. Nagyon tehetséges pilóta, hálás vagyok neki azért, hogy egy ilyen életre szóló élményt nyújtott nekem.” Dóri és férje kétzsáknyi játékkal érkezett meg az eseményre. „Fontos volt nekem, hogy én is kivegyem a részem ebből a nemes kezdeményezésből. A játékok, amiket hoztam, a gyerekkoromhoz kötődnek, rengeteg szép emlékem volt velük. Azt kívánom azoknak a kis betegeknek, akik majd megkapják ezeket az adományokat, hogy legalább annyi boldogságuk legyen ezekben a játékokban, mint amekkora boldogságot nekem okoztak gyermekkoromban!”

A futam előtt a váci Főtérre kiállított Mitsubishi már péntek estére megtelt játékokkal, ruhákkal, s az adományok tovább gyűltek a két versenynap alatt is. A jó célt tehát most is sikerült véghezvinni: az adományozók és a projekt nagykövetei mosolyt csaltak a gyermekek arcára, és segítették a váci Jávorszky Ödön Kórház dolgozóinak munkáját. Az akció felajánlásait a Rally Café stábja október 1-jén, személyesen fogja átadni a kicsiknek. A gépkülönlegesség idén még 3 helyszínen, különböző pilótákkal és navigátorokkal, érdekes és híres emberekkel fog rajthoz állni, a Rally Café magazin és az E85 együttműködésével. A következő állomás a Budapest Rally lesz, október 4-5-én. Tegyünk együtt azért, hogy a kórház falai között is a legszebb dallam, a gyermekkacaj csendüljön fel a legtöbbször!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*