Január elsején reggel hat órakor kezdik meg az újévi takarítást Budapesten

Január elsején reggel hat órakor kezdik meg a szilveszteri ünneplés utáni újévi takarítást Budapesten – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. az MTI-vel.

    Tájékoztatásuk szerint a társaság dolgozói az óévet búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein, a kis- és nagykörúton, valamint az aluljárókban és azok környékén kézi és gépi erővel kezdik meg a takarítást az év első napján. A munkát várhatóan kora délutánra fejezik be.
    A rendezvények helyszíneiről, a belvárosi utcákról és terekről az előző évek tapasztalatai szerint várhatóan több mint száz köbméter hulladékot kell majd összegyűjteni, elszállítani, majd ártalmatlanítani – írták.
    A fővárosban az év első napján a szerdai program szerint szállítják el a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött hulladékot.

Forrás:MTI