Hungexpo – Az autógyártás teljes spektruma

Siklósi Csaba a Hungexpo Zrt. kereskedelmi igazgatója vezette a november 7-én kezdődő Automotive és Autótechnika kiállítások sajtótájékoztatóját.
“Folyamatosan kell törekedni arra, hogy megújuljunk” – mondta a kereskedelmi igazgató, majd hozzátette: “Egy nagyon sikeres fejlesztés az, amit most bemutathatunk.”
A kiállítást ugyanis nagyon hosszú előkészítés előzte meg, ami alatt a szervezők igyekeztek minden fontos szakmai szereplővel napi szintű kapcsolatot kialakítani. “A sikeres fejlesztés alapja az, ha a szakmai szereplők magukénak érzik az adott rendezvényt” – mondta el ezzel kapcsolatban Siklósi.

A kiállításon jelen lesznek a piac azon szereplői is, akik meghatározóak a hazai járműgyártásban: többek között az Opel, a Suzuki, az Audi és a Mercedes is képviselteti magát egy-egy standdal, illetve előadásokat is tartanak majd. Ezen kívül találkozhatunk a kiállításon az autógyártókkal kapcsolatban álló autóipari beszállító cégekkel is, mint  példul a  Bosch, vagy a Continental.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*