Helyi fegyveresek ellenőrzik a Krímbe vezető utakat

 Krímbe vezető utak mentén géppisztolyokkal felfegyverzett ismeretlenek ellenőrzőpontokat állítottak fel Csanga és Armjanszke falvak körzetében, a Perekopi-földszoroson, s átvizsgálják szárazföldről a félszigetre érkező járműveket – jelentette pénteken hajnalban az Unian hírügynökség az ukrán TSzN hírcsatornára hivatkozva.

Több millió forint értékű magyar gyógyszeradományt rakodnak le a Martonyi János magyar és Miroslav Lajcák szlovák külügyminisztert Kijevbe szállító szlovák kormánygépről az ukrán főváros repülőterén 2014. február 27-én. Kijevbe és Donyeckbe utaznak a visegrádi országok (V4) külügyi vezetői, köztük Martonyi János magyar külügyminiszter. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Több millió forint értékű magyar gyógyszeradományt rakodnak le a Martonyi János magyar és Miroslav Lajcák szlovák külügyminisztert Kijevbe szállító szlovák kormánygépről az ukrán főváros repülőterén 2014. február 27-én. Kijevbe és Donyeckbe utaznak a visegrádi országok (V4) külügyi vezetői, köztük Martonyi János magyar külügyminiszter.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 A feloszlatott Berkut rendőri rohamosztag egyenruhájába öltözött fegyveresek, illetve karszalagot – az orosz zászló színeivel – viselő civilek tucatjai betonakadályokat létesítettek, és golyószóróknak tüzelőállásokat építettek ki (szintén orosz zászlókkal fellobogózott homokzsákokkal) a két településnél.     A Szevasztopolból és a környező falvakból érkezett fegyveresek újságíróknak azt állították, hogy céljuk megakadályozni ukrán nacionalisták bejutását a Krímbe, s elérni a félsziget csatlakozását Oroszországhoz.       Az Unian jól tájékozott forrásokra hivatkozva csütörtök éjszaka beszámolt arról is, hogy másfél tucatnyi katonai teherautón érkezett ismeretlen fegyveresek egy csoportja lezárta a szevasztopoli nemzetközi repülőtérre, Belbekre vezető utat is, illetve annak a vendégháznak a körzetét, ahol egykoron Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, illetve más magas beosztású állami vezetők is nyaraltak.       Előzőleg csütörtök hajnalban helyi orosz fegyveresek elfoglalták a Krími Autonóm Köztársasági parlamentjének épületét a dél-ukrajnai Szimferopolban. Az ideiglenes ukrán vezetés válaszul készültségbe helyezte az ukrán rendőrség teljes állományát, beleértve a különleges erőket is. A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió jelentése szerint az épületfoglalók azt állítják: azért vonták ellenőrzés alá a törvényhozás épületét, hogy az előző nap történt összetűzéseket elkerülendő, szavatolják a parlament normális működését.     Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnök múlt szombati megbuktatása után, minden jel szerint a Krím, Ukrajna egyetlen, többségében orosz ajkú régiója vált az új hatalommal szembeni ellenállás egyik utolsó bástyájává. Az új ukrán vezetők az elmúlt napokban többször is aggodalmukat fejezték ki a krími szakadár törekvések jelei miatt.     A Krím félszigeti Szevasztopolban állomásozik az orosz Fekete-tengeri Flotta, amely egy 2010-ben, Janukovics elnökké választása után aláírt szerződés értelmében 2042-ig használhatja az oroszok számára stratégiailag és érzelmileg is fontos haditengerészeti támaszpontot.      http://www.unian.net/politics/890939-kryim-otgorodilsya-ot-ukrainyi-voorujennyimi-blokpostami.html http://tsn.ua/politika/krim-vidgorodivsya-vid-ukrayini-ozbroyenimi-do-zubiv-blokpostami-337139.html

Forrás: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*