Három fővel önálló frakció

A Magyar Liberális Párt (MLP) úgy készül, hogy az áprilisi választás után három fővel önálló frakciót alakít majd a parlamentben – mondta a szervezet vezetője az MTI-nek adott interjújában. Fodor Gábor arról is beszélt, hogy semmilyen sértődöttség nincs bennük azért, mert a szeptemberi ellenzéki egyeztetéseken az MSZP és az Együtt-PM még elutasította a “kinyújtott kezünket”. Véleménye szerint a múlt héten megkötött ellenzéki összefogás révén nem csak arra lesznek képesek, hogy közösen kampányoljanak, de arra is, hogy egy kedvező választási eredmény után – a meglévő különbségek ellenére – közösen kormányozzanak.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke interjút ad az MTI újságírójának a párt budapesti irodájában 2014. január 20-án. A háttérben Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök képe látható egy plakáton. MTI Fotó: Kovács Attila

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke interjút ad az MTI újságírójának a párt budapesti irodájában 2014. január 20-án. A háttérben Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök képe látható egy plakáton. MTI Fotó: Kovács Attila

A politikus az ellenzéki megállapodást értékelve azt mondta: az MSZP és az Együtt-PM szeptemberben kötött egy megegyezést, ami jól láthatóan nem váltotta be a reményeket.     Ezután megvolt bennük a bölcsesség, hogy ezt újratárgyalják – folytatta Fodor Gábor, aki szerint ezért a két párt dicséretet érdemel, ugyanis “mindenki számára az a legnehezebb, hogy kimondja, rosszul döntött”.     A szabad demokraták egykori elnöke természetesnek nevezte, hogy most januárban, a tárgyalások utolsó szakaszaiban megkeresték őket, miként azt is, hogy – a komoly szándékot látva – igent mondtak a felkérésre. Ezt a felkérést, eredményeiket tekintve, logikusnak nevezte.     “Megmutattuk, hogy van erőnk” – jelentette ki, példaként említve, hogy a fóti időközi választáson úgy értek el 13 százalékot, hogy azon a baloldali pártok is saját jelöltet állítottak. Hozzátette: ráadásul az összefogáson belül korábban senki nem képviselte a liberális értékeket.     Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy ha kimaradtak volna, akkor önállóan indítanak jelölteket, akik közül eddig több mint ötvenet meg is találtak. Véleménye szerint a széleskörű megállapodás nélkül több körzetben is nehéz helyzetbe kerültek volna a baloldali pártok indulói.     A pártelnök azt mondta, szerinte nem csak ő, de a Liberálisoknak még két jelöltje is esélyes a bejutásra a közös listáról. A szakértők átszámolták az esélyeket, hogy együtt és külön-külön is arra jussanak, egy átlagos szereplés esetén a 61-62. helyen állók még bekerülnek a parlamentbe, az MLP-nek pedig három indulója van az első hatvanban.     Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc listára kerülését az Együtt-PM ellenezte, azt felelte, tudomása szerint az ő jelöltségéhez mindenki pozitívan viszonyult, mert mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a baloldali pártok széles körű összefogása mellett ők képviselik a legegyértelműbben a liberális értékeket és képesek megszólítani azokat a liberális választókat, akik elveszítették “politikai hazájukat”.     “Illetlenség lenne számszerűsíteni”, hogy melyik fél hány szavazót hozhat az összefogásnak, ráadásul ezek az adatok folyamatosan változnak – mondta.     Az MLP saját kutatásai és az erre szakosodott cégek felmérései is alátámasztják, hogy miközben a pártelnök személyes népszerűsége viszonylag magas, most már a Magyar Liberális Párt népszerűsége is jól kimutatható – folytatta Fodor Gábor.     Hangsúlyozta, hogy a parlamentbe kerülve a liberális párt önálló frakciót készül alakítani, és reméli, ehhez meglesz a politikai támogatás. Elképzeléseiket ismertetve azt mondta, a Liberálisok a szabadságszerető embereket akarják képviselni, a felnőtt, önálló, öntudatos polgárként gondolkodó embereket szeretnék szolgálni és nem azt a gondolkodást akarják támogatni, amelyik mindent az államtól vár.     2008-ban, amikor az SZDSZ kilépett a kormányból, voltak feszültségek a szabad demokraták és a szocialisták között, de a mostani helyzet más, mert akkor a kormányzásról szólt a vita, most pedig olyan ellenzéki pártok szövetkeznek, amelyek a kormányváltást tűzték ki célul – mondta Fodor Gábor. Hozzátette, mások belső ügyeibe, így például személyi döntéseibe, nem akarnak beleszólni.     Arra is kitért, hogy a korábbi közös kormányzásból annak résztvevői sokat tanultak, például azt, hogy a közöset keressék, ne pedig azt, ami elválasztja őket. Fodor Gábor úgy fogalmazott: ha a stratégiai irányban továbbra is megmarad az egyetértés, akkor “bölcsesség, akarat és szándék kérdése”, hogy egy esetleges kormányra kerülés után is képesek legyenek együtt dolgozni.     Azokra a kritikákra, amelyek szerint újra összeállt az MSZP-SZDSZ koalíció, azt felelte, új pártjukat azért hozták létre, hogy vállalják azt a hagyományt, ami a liberális Fidesz és a liberális SZDSZ képviselt, de nem szeretnék megismételni ezeknek a pártoknak a korábbi hibáit. Kijelentette: esze ágában sincs elhatárolódni az egykori liberálisoktól, mindkettőt vállalják, de mindezt kritikával teszik.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*