Harminckilenc fő utazhat Duisburgba

Kedden a szakmai bizottság és az elnökség is jóváhagyta Storcz Botond csapattervezetét az augusztus 28. és szeptember 1. között megrendezésre kerülő duisburgi világbajnokságra. A viadalra kilenc női kajakos és két női kenus, 15 férfi kajakos, valamint 13 férfi kenus utazhat.

storcz_botond_eb_sajttaj_2013_320Vasárnap két szétlövéssel lezárult az idei világbajnoki válogatósorozat, kedd délután pedig Storcz Botond szövetségi kapitány 39 fős magyar csapatnévsort terjesztett be a szakmai bizottság és az elnökség elé. A csapatkijelöléssel kapcsolatban nem akadtak kritikus pontok, főként azokról a versenyzőkről esett szó, akik az augusztus eleji kanadai U23-as világbajnokságra és az augusztus végi duisburgi felnőtt világbajnokságra is indulási jogot szereztek.

„A cél az volt, hogy mindkét világversenyen a lehető legjobb egységekkel tudjunk indulni, így például azt a döntést hoztuk, hogy Lantos Ádám és Lakatos Zsanett a C-1 200 méter mellett párosban is szerepelhet majd a duisburgi világbajnokságon” – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány, aki a C-4 1000 méteren még a világbajnokság előtt szeretné kipróbálni Korisánszky Dávidot a csapathajóban.

A női kajakosok ügyében a legfontosabb döntés már a szegedi válogatón megszületett, amelyen eldőlt, hogy K-2 500 méteren a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros szerepelhet, míg női négyesünk ezúttal Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Vad Ninetta és Fazekas-Zur Krisztina összeállításban száll majd vízre a világbajnokságon.

„A női kétszáz párossal kapcsolatban még nem hoztam döntést. Az időrend szűkös, így meglátjuk, hogy Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa duplázhat-e, bár teszem hozzá, nincs sok választási lehetőség, mert a női négyes döntőjét a kétszáz páros után rendezik meg. Ugyanakkor Kárász Anna is a keret tagja, de egyelőre még nincs versenyszáma” – árulta el Storcz Botond.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*