Gyutai Adrián: „Poznanban is dobogóra akarok állni”

Első nemzetközi futamgyőzelmének helyszínén folytatná idei remeklését az Alpok-Adria Bajnokság Superstock 600-as sorozatában a Tomracing Motorsport Team versenyzője

Gyutai Adrián: „Poznanban is dobogóra akarok állni”

Lengyelországban folytatódik az Alpok-Adria Bajnokság 2013-as szezonja. A Poznanban rendezendő két futamon minél több pontot szeretne gyűjteni a Tomracing Motorsport Team versenyzője, sőt, a 22 éves paksi versenyző azt sem tartja kizártnak, hogy a legutóbbi, Mostban megtartott verseny után ezen a hétvégén is felállhat majd a dobogóra.

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, Gyutai Adrián – aki 2007 után első magyar motorosként, nemzetközi bajnoki címet nyert az Alpok-Adria 125 GP-ben – a hétvégén Poznanban folytatja szereplését az Alpok Adria Sorozat Superstock 600-as géposztályában. A 22 éves paksi motorosnak kellemes emlékei vannak a lengyel pályáról, ugyanis itt szerezte meg élete első nemzetközi futamgyőzelmét, mindössze két tizeddel kapott ki az osztrák Kollertől. A Tomracing Motorsport Team versenyzője ezúttal is szeretne dobogóra állni, valamint minél több pontot szerezni, hogy összetettben megerősítse a helyét a legjobbak között.

„Tavaly sajnos ezt a versenyt ki kellett hagynom, holott a poznani pálya igencsak közel áll hozzám, ugyanis 2010-ben itt szereztem meg az első nemzetközi győzelmemet. Jól ismerem a lengyel ringet, ám a jó szereplés reményében számítógépen is elemeztük a csapatommal, hol, miként kell az ideális ívet megtalálni rajta. Mivel két futamot rendeznek ezen a hétvégén, így nagyon fontos a jó szereplés, hogy összetettben ne csak megőrizzem a jelenlegi helyem, hanem előre is tudjak lépni. A Mostban rendezett verseny után Poznanban is szeretnék dobogóra állni, és szeretnék minél több pontot gyűjteni. Noha mindent megteszek a győzelemért, úgy érzem, a múltkori második helyem ellenére is még rengeteg a tanulnivalóm, sokat kell még fejlődnöm, ha le akarom győzni a legjobbakat. A motorom is egyre jobb, sokat jutottunk előre a beállításokkal, de persze minden pálya más, így itt is fontosak a szabadedzések, amelyeken igyekszünk az ideális beállításokat megtalálni az időmérőkre. Álmaim netovábbja lenne, ha éppen itt Poznanban játszanák el a tiszteletemre a magyar Himnuszt, ami azt jelentené, megszereztem első győzelmemet az új kategóriámban” – fogalmazott Gyutai Adrián.

A 22 éves paksi motoros helyzetét kicsit nehezíti, hogy a Rijekában megsérült könyökét az elmúlt héten továbbra is injekciózták, ám az utolsó orvosi vizsgálaton már semmi gond nem jelentkezett Adrián karjában.

Amit a pályáról tudni kell

Helyszín: Poznan (Lengyelország)

A pálya neve: Automobilklub Wielkopolski

Hivatalos honlap: http://www.aw.poznan.pl

Hosszúság: 4083 m

Célegyenes hossza:560 m

Szélesség:12 m

Kanyarok száma: 14 (5 bal, 9 jobb)

Haladási irány: az óramutató járásával megegyező

Pole pozíció: a pálya bal oldalán

Versenynaptár

Alpok-Adria Superstock 600-as kategória (10 futam)

Május 3.-5. – Adria Raceway (Olaszország) – 7. hely
Május 24.-26. – Pannoniaring (Dupla verseny) (Magyarország) – 7. hely, 6. hely
Június 14.-16. – Automotodrom Grobnik (Horvátország) – 8. hely
Július 5.-7. – Most (Csehország) – 2. hely
Július 26.-28. – Poznan (Dupla verseny) (Lengyelország)
Augusztus 16.-18. – Automotodrom Grobnik (Dupla verseny) (Horvátország)
Szeptember 07.-08. – Slovakiaring (Szlovákia)

Az összetett pontverseny állása: 1. Chrobák János 80 pont, 2 Daniel Bukowski (lengyel) 66 pont, 3. Kevin Koller (osztrák) 62 pont, 4. Gyutai Adrián 56 pont, 5. Luca Tommasini (olasz) 52 pont.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*