Fergeteges fiatalok Wellandban

Négy arany-, két ezüst- és egy bronzérem lett a mérlege ifjúsági és U23-as csapatunknak a wellandi világbajnoskág első döntős napján. Az ifjúságiak három, az U23-asok egy győzelmet zsebeltek be szombaton.

Jól kezdődött a wellandi világbajnokság első döntős napja, a Piller Szabina (ő a vb legfiatalabb versenyzője), Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes összetételű ifjúsági női négyesünk fantasztikus, fölényes győzelmet aratott Kanadában. A lányok nagy diadala, öröme, mosolya pedig megalapozta a többi magyar szereplését, a folytatás ugyanis fergetegesre sikeredett.

Az ifjúságiaknál a Noé Zsombor, Vass Péter kajakkettes és a Khaut Kristóf, Hajdú Jonatán kenupáros is aranyérmes lett – mindkét egységünk borzasztóan elverte a mezőnyt. Khaut Kristóf ráadásul úgy nyert párosban, hogy előtte másfél órával egyesben ezüstérmet szerzett. Az ifik szereplését Janza Richárd tette teljessé, aki K-1 1000 méteren bronzérmet nyert.

„Le a kalappal az ifik előtt, akik valóban magasan a mezőny fölé nőttek. Élmény volt nézni a fiatalok evezését, Noé Zsomborék és Khaut Kristófék igazán érett versenyzéssel lettek aranyérmesek, és női négyesünk is mozdulatról mozdulatra betartotta és véghez vitte mindazt, amit a parton kértünk tőlük” – magyarázta Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

U23-as versenyzőink egy arany- és egy ezüsttel járultak hozzá az éremesőhöz. K-2 1000 méteren az ifjúsági korosztályban „ezüstfiú” Hufnágel Tibor Ceiner Benjáminnal karöltve diadalmaskodott, míg Dombvári Bence csak a felnőtt Európa-bajnokság érmesétől a cseh Josef Dostáltól kapott ki 1000 egyesben.

„Hufnágel Tibiéknek nagyon kijárt már ez a győzelem, és Dombvári Bence is egyre jobban szokja a nemzetközi mezőnyt, ami ezúttal is nagyon erős volt. Sajnos péntek este belázasodott és gyomorrontást kapott a kenus Korisánszky Dávid, aki nem tudott rajthoz állni C-1 1000 méteren, pedig jó esélye lett volna neki is a dobogóra” – zárta az értékelést Hüttner Csaba.

Ifjúsági és U23-as Világbajnokság, Welland

Ifjúságiak

Fiúk 1000 m.:

K-1: 3. Janza Richárd (Magyarország) 3:36.352. K-2: 1. Noé Zsombor, Vass Péter (Magyarország) 3:13.650. C-1: 2. Khaut Kristóf (Magyarország) 3:57.040. C-2: 1. Khaut Kristóf, Hajdú Jonatán 3:39.097

Lányok 500 m.:

K-4: 1. Magyarország (Piller Szabina, Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes) 1:36.432

U23-asok

Férfiak 1000 m.:

K-1: 2. Dombvári Bence (Magyarország) 3:30.613. K-2: 1. Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin (Magyarország) 3:10.758. C-1: Korisánszky Dávid nem állt rajthoz. C-2: 6. Bodonyi András, Viola Viktor 3:40.438

Nők 500 m.:

K-4: 4. Magyarország (Szabó Petra, Horváth Alexandra, Tóth Dzsenifer, Hagymási Anita) 1:36.433

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*