Fábiánné Rozsnyói Katalin: “Érződik, hogy más a követelmény”

Pénteken befejeződik Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjának kéthetes dunavarsányi edzőtáborozása. Az ősszel 11 tagúra duzzadó csapat edzéseit Storcz Botond, a felnőtt válogatott vezetőedzője is megtekintette.

A program a szokásos. Fábiánné Rozsnyói Katalin versenyzői az őszi alapozás hagyományos menetrendjét élik, vagyis úsznak, futnak, kondiznak. Az elmúlt évhez képest a különbség annyi, hogy majd duplájára nőtt a csapat, sőt, Bozsik Gábor és Kucsera Gábor már a Vasas igazoltjaként volt jelen az edzőtáborban.

„Tizenegy versenyzővel foglalkozom, és egyelőre még érezhető különbségek vannak a régóta velem dolgozó versenyzők és az újonnan érkezettek között. De szerencsére nagyon tehetséges versenyzőkkel bővült a csoport, kőkeményen dolgoznak, és már most érzékelem az előrelépést náluk” – mondta Fábiánné Rozsnyói Katalin, aki szerint leginkább úszásban voltak elmaradva az új érkezők.

„Az ilyen alapozásoknál is kitűnik, hogy máshol más a követelményrendszer. Én kemény vagyok a versenyzőimmel, akik tudják ennek a munkának meg is van a gyümölcse. Szeretem ezeket a táborokat, hiszen a versenyzőim ilyenkor nem rohangálnak két edzés között az ügyeiket intézni a városban, hanem időt fordítanak a pihenésre, a regenerálódásra is, két edzés között ájultan dőlnek be az ágyba” – magyarázta az edzőnő, akinek csoportjához csütörtökön vendég érkezett, Storcz Botond a felnőtt válogatott vezetőedzője is megtekintette a fiúk munkáját.

„Úgy érzem, Storcz Botond elégedett volt a látottakkal. Nagyon tetszett neki az a hajtás, amit a csoporton belül látott. Igen, nálunk mindig ég a versenyszellem, és van, aki úszásban, van, aki futásban, van, aki kondiban emelkedik ki a csoportból” – tette hozzá Fábiánné Rozsnyói Katalin, aki úgy tervezi, januárban újabb két hétre visszatér Dunavarsányba a csapatával. A versenyzők addig a megszokott helyszínen, a Rómain gyűrik az őszi-téli munkát, amelyet decemberben két szövetségi felmérő szakít majd meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*