Éremesélyes vadmacskák

Bulgáriában rendezik a sporttörténelem második női utánpótlás ökölvívó világbajnokságát szeptember 20-28. között. Az előzetes nevezések alapján 160 junior és 152 ifi leány lép ringbe a Fekete-tenger partján fekvő Albenában.

A vb legnagyobb sztárja egyértelműen a 75 kg-os olimpiai bajnok, Claressa Shields, aki még mindig csak másodéves ifi. A mezőnyben megtalálható szinte az összes junior kontinens- és világbajnok, így igazán komoly megmérettetés vár a magyar csapatra. Az első vb-ről 3 bronzéremmel tértünk haza (Nagy Kitti junior 54 kg, Csősz Nikolett junior 63 kg, Váry Lili ifi 48 kg). Abból a csapatból immár ifiként mindkét junior érmesünk harcba száll és reménykedik az újabb szép eredményben.

“Másodéves ifiként ez az utolsó alkalmam bizonyítani ebben a korosztályban, éppen ezért a legjobb teljesítményt most várom magamtól. Éremmel a nyakamban szeretnék hazatérni” – fogadkozott Nagy, de Csősz is elmondta, hogy mindenképpen szeretne dobogóra állni. De nem csak ők utaznak szép reményekkel.

Junior 50 kilogrammban ott lesz például a keszthelyi Uniós Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett Viglási Alexandra, aki kijelentette: minimum elvárása a bronzérem, de valójában az aranyra hajt. A szintén junior Kiss Szabina 52 kilogrammban bronzérmet szerzett az Uniós Eb-n, igaz ehhez pályafutása első mérkőzése is elég volt neki, így neki a tapasztalatszerzés sem okozhat csalódást.

Az ifik között jó páran reménykednek még a dobogóban Nagy és Csősz mellett. Wurst Nikolett például 51 kilogrammban a dobogó tetejére állhatott Keszthelyen és megismételné ugyanezt Albenában is. 81 kilogrammban Szatmári Petra, +81-ben pedig Banicz Vivien szerzett aranyat az uniós Eb-n – erre az eredményre hajtanak majd Bulgáriában is.

Rajtuk kívül Faragó Orsolya (54 kg), Korcsmáros Mercédesz (69 kg) és Kaszanyi Fanni (75 kg) sem feltartott kézzel fog a ringbe állni, minél több győztes mérkőzésen szeretnének szerepelni.  Komoly elvárásokkal vágnak neki tehát a lányok a tornának. Hogy mire lesz elég a vadmacskák elszántsága és rutinja, az szeptember 28-ra kiderül. A csapat szeptember 20-án buszra száll, hogy közel 20 órás utazás után csatába szállhasson, megmutatva a világnak a magyar virtust!

Ebben Seres Attila, Nagy Lajos, Szabó Teréz és Szabó Beáta edzők lesznek a segítségükre. A csapattal utazik extra személyként két fiatal edző, Zöld Ferenc és Pécsiné Lázár Melinda is.

 

 

A csapat

Junior:

50 kg Viglási Alexandra, klub: Varjú Box SE, edző: Varjú György, mióta bokszol: 2011, mérkőzések száma: 6, eredmények: Uniós Eb 2013, ezüstérem.

52 kg Kiss Szabina, klub: Seido-Shinkai SE, edző: Feja Tibor, mióta bokszol: 2011, mérkőzések száma: 1, eredmények: Uniós Eb 2013, bronzérem.

Ifjúsági:

51 kg Wurst Nikolett, klub: Fitt-Boksz Kőszeg, edző: Varsányi Áron, Gombai János, Finesz Ernő, mióta bokszol: 2010, mérkőzések száma: 33, eredmények: Junior OB 2011-aranyérem, Elit OB 2012-ezüstérem, Ifjúsági EB 2012-5. hely, Uniós Eb 2013-aranyérem.

54 kg Faragó Orsolya, klub: Vecsés SE, edző: Seres Attila, mióta bokszol: 2010, mérkőzések száma: 18, eredmények: Junior OB 2011-bronzérem, Elit OB 2012-5. hely, Uniós Eb 2013-5. hely.

57 kg Nagy Kornélia Kitti, klub: NYVSC Big-Boxing, edző: Nagy Lajos, mióta bokszol: 2009, mérkőzések száma: 32, eredmények: Junior OB 2010-aranyérem, Junior OB 2011-aranyérem, Junior VB 2011-bronzérem, Elit OB 2012-aranyérem, Ifjúsági Eb 2012-bronzérem, Uniós Eb 2013-bronzérem.

64 kg Csősz Nikolett, klub: Forgi BC, edző: Forgács Sándor, mióta bokszol: 2008, mérkőzések száma: 30, eredmények: Junior OB 2010-aranyérem, Junior Eb 2010-5. hely, Junior OB 2011-aranyérem, Junior vb 2011-bronzérem, Elit OB 2012-ezüstérem, Ifjúsági Eb 2012-5. hely, Uniós Eb 2013-aranyérem.

69 kg Korcsmáros Mercédesz, klub: Harangi Imre SE, edző: Deél István, mióta bokszol: 2012, mérkőzések száma: 6, eredmények: Elit OB 2012-ezüstérem, Ifi Eb 2012-5. hely, Uniós Eb 2013-5. hely.

75 kg Kaszanyi Fanni, klub: DVSC, edző: Zöld Ferenc, mióta bokszol: 2012, mérkőzések száma: 7, eredmények: Junior OB 2012-aranyérem, Junior Eb és Uniós Eb résztvevő.

81 kg Szatmári Petra, klub: Baja Felsővárosi Ökölvívó SE, edző: Gálos Tamás, mióta bokszol: 2011, mérkőzések száma: 11, eredmények: Junior OB 2011-aranyérem, Elit OB 2012-aranyérem, Elit vb 2012-5. hely, Ifi Eb 2012-bronzérem, Uniós Eb 2013-aranyérem.

81+ kg Banicz Vivien, klub: Ring SC, Kaposvár, edző: Vajmi Csaba, mióta bokszol: 2012, mérkőzések száma: 7, eredmények: Elit OB 2012-ezüstérem, Uniós Eb 2013-aranyérem.

 

Fotó: Seres Attila – womenbox.hu

Forrás: womanbox.hu, Magyar Ökölvívó Szövetség/Felix Promotion

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*