Elv-társak – Notóriusok 30.4

Gobbi Hilda születésének 100. évfordulóján a Katona József Színház dokumentarista előadássorozata újabb állomásához érkezik. Az Elv-társak a XX. századi magyar színház két kiemelkedő alakját idézi meg.

elvtarsak_flyer_elolhatul_PRINT_01_vegleges-page-001Gobbi Hilda korának jelentős színészegyénisége, aki agitatív munkájával a színésztársadalmat igyekezett egybe fogni, és a szakma érdekeit azóta is példátlan lendülettel képviselni. Kollégiumok, színészotthonok, a Bajor Gizi Színészmúzeum megnyitása, illetve az új Nemzeti Színház építésének megindítása fűződik a nevéhez.

Major Tamás több mint 15 éven át volt a Nemzeti Színház igazgatója, a szocialista kultúrpolitika bonyolult és sokszor veszélyes fordulatai között vitte sikerre a színházat. Leváltása után az 1960-as és 1970-es évek egyik legprogresszívebb, elméleti tevékenységet is kifejtő rendezője, színésztanára és Brecht úttörője lett. Munkásságát az utókor hosszú évtizedeken keresztül nem tudta politikai szerepvállalásától függetlenül értékelni.

Gobbi és Major pályája együtt indult az 1930-as évek Budapestjén, a második világháború utáni újjáépítést együttes erővel vezették. Huszonkilenc évvel később Major felmond elvtársának a Nemzeti Színházban, és ezzel évekre megszakad köztük a kapcsolat. 1982-ben állnak egymás mellé ismét egy közös ügy érdekében – és ez az újonnan induló Katona József Színház.

Az Elv-társak Gobbi és Major életének legfontosabb eseményei mellett a XX. századi magyar történelem és színházkultúra meghatározó pillanatain vezeti keresztül nézőit, a színházi és társadalmi felelősségvállalás két lehetséges módját mutatva meg.

Bemutató: 2013. május 31., Kamra

Rendező: Máté Gábor
Szereplők: Dankó István, Jordán Adél, Kiss Eszter, Kocsis Gergely,
Mészáros Béla, Pálmai Anna, Tasnádi Bence

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin

Asszisztens: Fejes Vera

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*