Elmarad az ellenzéki összefogás rendezvénye

Bontják a színpadot az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, miután bejelentették, hogy a várható vihar és az erős szél miatt elmarad az ellenzéki összefogás délutáni tüntetése 2014. március 15-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Bontják a színpadot az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, miután bejelentették, hogy a várható vihar és az erős szél miatt elmarad az ellenzéki összefogás délutáni tüntetése 2014. március 15-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A várható vihar és az erős szél miatt elmarad az ellenzéki összefogás délután 3 órára Budapestre tervezett tüntetése – közölték a szervezők az MTI-vel.

    Az Együtt-PM közleménye szerint azért mondták le a rendezvényt, mert nem kockáztatják senki testi épségét. A döntést a rendőrséggel folytatott konzultáció után hozták meg.     Közölték azt is, hogy a választásig hátralévő hétvégék egyikén pótolják a rendezvényt. Ennek időpontjáról, helyszínéről az ellenzéki szövetség tagjai hétfőig döntenek.     Az ellenzéki összefogás pártjai délután 3 órától a fővárosi Szabad sajtó útján tartottak volna közös rendezvényt, amelyet Talpra, magyar! szlogennel hirdettek. A demonstráción beszédet mondott volna sorrendben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, valamint Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, a MSZP elnöke.     Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat éjfélig szóló veszélyjelzése szerint másodfokú, vagyis narancssárga figyelmezetés van érvényben több megye mellett a fővárosban is. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*