Éjjel főzőcskézik Dér Heni

Dér Heni első önálló albumára koncentrál, továbbra is kitartóan sportol, sőt, tervei között szerepel, hogy egyszer női zenekart alapít. A csinos énekesnő a Class40-ben Kiss Orsival és Kovács Áronnal beszélgetett éjszakai főzésről, önmegvalósításról és a Sugarloaf zenekarban töltött időről.

A vasárnapi ebédnél szóba kerültél – kezdte a beszélgetést Kovács Áron, majd hozzátette: – A szüleim mondták, hogy ha találkozol azzal a lánnyal, akkor mondd el neki, hogy szuper amit csinál, nagyon tetszik!” – „És csak apukád mondta, vagy mindketten?” – felelte viccesen Dér Heni, akinek Ég veled című dala a leghallgatottabb rádió slágerlistájának egyik kedvence.

Amikor megtalálod saját magad, akkor megváltozik a kisugárzásod, a változást mások is észreveszik. Nagyon úgy érzem, hogy azt csinálom, amit szeretnék, minden, amit eddig csináltam, most érett be. Többek között a Sugarloafos időszakom is” – vallotta be Heni, aki mostanában sűrűn tölti konditermekben a szabadidejét. „Persze nem muszklikat akarok növeszteni, hanem fontos, hogy fitt legyek a színpadon. A szólózás nem annyira egyszerű, mert korábban eloszlott a felelősség a bandában. Mindezt jelenleg egyedül csak úgy tudom megoldani, ha fizikálisan is edzésben vagyok.” – mondta a csinos énekesnő.

Heni saját bevallása szerint mostanában nagyon odafigyel a rendszeres mozgás mellett a táplálkozásra is, azonban elfoglaltságai miatt általában már csak éjszaka jut ideje a főzőcskézésre. „Általában éjjel 11-kor kezdek el főzni, és hajnali 1-körül végzek. Ezután fogom az ételt, becsomagolom és elrakom másnap ebédre. Szerencsére még mindig elfogyott, amit készítettem, így azt is mondhatjuk, hogy jó szakács vagyok.

Arra a kérdésre, hogy emlékszik vissza a Sugarloafban töltött időszakra, Heni így válaszolt: „Számomra a Sugarloaf egy nagyon jó lehetőség volt. Szerettem, amíg benne voltam, de volt egy pont, amely után szerintem hiteltelenné váltunk.”– vallotta be az énekesnő, aki 8 éven keresztül erősítette a zenekart.

Nem először beszélgettem Dér Henivel, őszinte, jó fej lánynak tartom, és nagyon örülök a sikereinek. Heni a Class hallgatók egyik nagy kedvence, most például ő volt a legjobb magyar előadónk a Class40-en az Ég veled című slágerrel. Kíváncsian várom új albumot is!” – mondta Kiss Orsi.

Dér Heni, aki szólóban tehát egyre sikeresebb, jövőbeli terveiről is mesélt Orsinak és Áronnak. „Nem álmodozom még olyasmiről, hogy egy stadionnyi közönség előtt álljak, inkább kisebb célokat tűzök ki magam elé. Májusra össze akarom rakni az első önálló szóló albumomat, ezután pedig alapítani szeretnék egy női zenekart. Egy olyan új bandát, amelyben csak igazán tehetséges lányok kaphatnak szerepet.” – árulta el az énekesnő a Class40-ben, ahol hétről hétre a legnépszerűbb sztárok mesélnek a műsorvezetőknek, és a zenei hírek, érdekességek és kulisszatitkok mellett az is kiderül, hogy melyek hazánk legnagyobb slágerei.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*