Kamaszkori rajongásukról vallottak a Class FM sztárjai

Hamarosan Magyarországra érkezik a fiatalabb korosztály legújabb kedvence: Violetta. A népszerű sorozatsztár várva várt koncertjére a Class Nyár 2015 programsorozat keretein belül a rádió hallgatói is eljuthatnak, és nem csak a tehetséges tinit láthatják élőben a színpadon, hanem a sorozat többi szereplőjét is. Violettát milliók imádják világszerte, és a személyét körülvevő rajongás a Class FM műsorvezetőit is múltidézésre késztette. Vágó Piros, Kovács Ákos és Kiss Orsi elmondták, ők milyen sztárokért lelkesedtek kamaszkorukban.

A Class Délután háziasszonya, Vágó Piros későn kezdett érdeklődni a zene iránt, a filmek azonban már kisgyerekként is annyira lenyűgözték, hogy Terence Hill képét még az iskolába is magával vitte. „9 éves lehettem, és annyira elvarázsoltak a gyönyörű kék szemei, hogy szereztem egy képet róla és bedugtam az iskolapadba. Volt egy tintatartó lyuk a padon, és onnan lestem óra közben” – emlékezett vissza a Class Délután háziasszonya. „A nagybátyám még az autogramcímét is megszerezte, de nem mertem írni neki, mert azt gondoltam, sosem válaszolna” – tette hozzá mosolyogva Piros, aki életében csak egyszer kapott autogramot. „Az édesanyám óriási LGT-rajongó volt, és egyszer összefutott Presser Gáborral. Annyira zavarban volt, hogy nem mert a saját nevében aláírást kérni, ezért azt mondta, a lányának szülinapja van, aki hatalmas rajongó. A vicces az, hogy valójában ő ünnepelt aznap, de én évekig a pénztárcámban őriztem a cetlit, amire az volt írva: ’Boldog szülinapot Piroska!’” – árulta el a rádiós.

Kevésbé volt szégyenlős Kovács Áron, aki köztudottan a rockzene megszállottja, de nem volt mindig így. „12 éves koromig hatalmas Neoton Família őrült voltam, szinte minden bulijukra elmentem és Csepregi Évára csápoltam. Aztán meghallgattam a Hobo Blues Band Vadászat című albumát, és mintha elvágták volna az egészet. Onnantól már csak a rock és blues létezett, hosszú hajat növesztettem és szakadt cuccokban jártam” – mesélte nevetve Áron, aki az iskolában sem titkolta rajongását. „Előfordult, hogy meg kellett tanulnunk egy általunk választott verset, de én nem készültem, így  Hobo Tortáját szavaltam el. Az összes dalt tudtam kívülről, még ma is bármikor be tudnék ugrani a bandába” – poénkodott a Class40 csípős humorú műsorvezetője, aki élete egyik legnagyobb élményének tartja, hogy gyerekként a Budapest Sportcsarnokban az első sorból nézhette Hoboék koncertjét.

Korán megismerkedett a zenével és a tánccal Kiss Orsi is, aki a Backstreet Boys tagjainak fotójával tapétázta ki a falát és Britney Spearsért is oda volt. „Megtanultam a koreográfiáikat és közben rájöttem, hogy nagyon szeretek táncolni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy később koreográfusként végeztem a táncművészeti főiskolán” – vallotta be a Class Magyarok csinos háziasszonya, aki fontosnak tartja a világsztárokat közelebb hozni az ifjúsághoz. „Amikor egy-egy táncgálán vezetek műsort látom, hogy a gyerekeknél mennyit számít az olyan hírességek példamutatása, mint Violetta. Őket követve jobban megismerhetik önmagukat, és akár hasznosan tölthetik el az idejüket, például ha beiratkoznak egy tánciskolába” – tette hozzá Orsi.

A Class Nyár 2015 keretein belül a piacvezető rádió a bájos Violetta mellett olyan világsztárokhoz hozta/hozza közelebb a hallgatókat, mint a szupersztár DJ Avicii, a hazánkban először koncertező Ellie Goulding, a popzene fenegyereke: Robbie Williams, vagy az ír pop-rock trió, a The Sript. Ehhez nem kell mást tenni, mint hallgatni a rádiót és részt venni Vágó Pirosnál, Abaházi Csabánál, Garami Gábornál vagy Argyelán Krisztánál a játékban!