Budapesten lép fel a taekwondo Cirque du Soleil-je

Világkörüli turnéjának európai szakaszán megérkezett Budapestre a koreai TAL produkció, mely 2010-ben történt létrehozása óta 30 országban fordult meg. A Korea tradicionális értékeit és kultúráját bemutató művészek egyetlen este lépnek a magyar közönség elé: szeptember 6-án pénteken 19.00 órakor, a budapesti Kongresszusi Központban mutatják be azt a másfél órás extrém taekwondo show-t, mely a a sporton kívül a zenére, elsősorban a dobra, a hagyományos táncra és a világhírű B-Boys révén a breakre épül. A 30 tagú társulat átlagéletkora 25 év – jelentette be a sajtótájékoztatón Kim hyung bok igazgató.   Patakfalvy Miklós, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke hozzá tette azt is, hogy a világban óriási sikerrel turnézik a csoport, melyről szólva nem túlzóak azok a sajtóban megjelent vélemények, miszerint a taekwondoban ők ugyanazok, mint akik a mai cirkusz világában a Cirque du Soleil művészei, az utolérhetetlenek. A páratlan technikai tudásukat különleges módon emelik ki a fény és hanghatások, a pirotechnika. Felléptük alatt örömtáncukat járják a színpadon a látványelemek, de nem öncélúan, sokkal inkább a darab értékeinek kidomborításával.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*