Bedák Kecskeméten

Bedák Zsolt ismét kötelek közé lép. A 29 éves ökölvívó márciusban tért vissza a profi boksz világába, amikor a Ferobox Event első gáláján pontozással győzte le nagyon masszív fehérorosz ellenfelét. A sportolóra ismét egy hatmenetes meccs vár Kecskeméten, amely egy újabb lépés az úton, melynek végállomása, reményei szerint, második világbajnoki címmérkőzése lehet.

BEDKZS~1

Bedák Zsolt

„Jól telt a felkészülés. Remekül sikerültek a kesztyűzések, a futások. Rendben van az erőnlétem teljesen, jó formában érzem magam”– árulta el megkeresésünkre az ökölvívó, aki a felkészülés egy szakaszában a Kecskeméti Fürdő vendégszeretetét is élvezhette.

A bokszoló számára nem lesz teljesen ismeretlen a kecskeméti környezet, hiszen már volt meccse a városban – igaz nem a közelmúltban.

 „Még amatőr koromban bokszoltam itt amerikaiak ellen. Ha jól emlékszem, győztem, úgyhogy csak pozitív emlékeim vannak. Szurkolóim is lesznek, hiszen, bár a családom ismét otthon marad, az öcsém és a barátaim a helyszínen szorítanak majd értem. Persze a helyiek szimpátiájában is bízom: Pali bokszolt itt még a kadet világbajnokságon is, úgyhogy biztosan emlékeznek ránk.”

Zsolti szemei előtt természeten csak az újabb győzelem lebeg, hiszen ez egy újabb apró lépést jelenthet a világbajnoki címmeccsig vezető úton.

 „Azért csináltam végig a felkészülést, hogy legkésőbb a hatodik menet végén az én kezemet emeljék a magasba. Más célja nem is lehet egy bokszolónak!”

A Ferobox Event második gáláján Bedák Zsolt mellett Kelemen Balázs, Kovács ’Vipera’ Attila és az új igazolás, Baranyi Richárd is a kötelek közé lép. Ezt az eseményt is élőben tűzi műsorára a

 Sport 1 Televízió szombat este 20:45-től.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*