Bábel: a túlélési ösztönünk miatt szenved annyi ember pánikbetegségtől és fóbiáktól

Sokszorosára nőtt a fóbiás és pánikbetegek száma az utóbbi harminc évben, elsősorban a fejlett világban, és ennek a jelenségnek részben az áll a hátterében, hogy az agyunk egyik ősi, túlélésért felelős része szinte semmit sem fejlődött az évezredek során. Legalábbis ezt állítja Dr. Marc Schoen, aki évek óta kutatja az agyban lejátszódó folyamatok szerepét az testi és a pszichés betegségekben. A professzor a Bábel – Hesnával a világ című műsor szerdai adásában beszél azon kutatásairól, amelyekben a fóbiák, kedélybetegségek és a depresszió kialakulását vizsgálta az elmúlt évtizedekben.

Al Ghaoui Hesna, aki éveken át dolgozott a világ különböző frontvonalain, Bábel című műsorában most négy epizódon keresztül keresi a választ arra, hogyan befolyásolják az életünket a félelmeink, fóbiáink, és különböző  élettörténeteken át mutatja be, hogy egyesek hogyan voltak képesek szembenézni a félelmeikkel. A tematikus széria első, november 27-i adásában egy szociológus is beszél arról, hogyan alakult ki az úgynevezett „félelem piac” és hogyan vált mára a félelem egyfajta mértékadó valutává. Frank Füredi szerint ugyanis egyre több szervezet és üzleti vállalkozás épít az emberek félelmeire, sőt, a piac résztvevői időnként egymást próbálják túllicitálni abban, hogy mi mennyire veszélyes, ezzel befolyásolva az embereket a döntéseikben. A műsorban őszintén mesél pánikbetegségéről egy nő, aki egy mára rendkívül elterjedt, agorafóbia nevű betegségben szenved. Éveken át ki sem mozdult a lakásából, csak a facebookon tartott kapcsolatot másokkal – főleg olyan emberekkel, akiket személyesen nem is ismert. Egy nap aztán radikális elhatározásra jutott: eldöntötte, hogy szembenéz a félelmeivel és végig látogatja az összes facebook barátját az egész világon. Az adásban megszólalnak olyanok is, akik munkájuk miatt kénytelenek szembenézni a félelemmel nap, mint nap: kommandósok, akik a Terrorelhárítási Központ munkatársaiként kerülnek rendszeresen életveszélyes helyzetekbe. A tematikus négy adásban a nézők találkozhatnak egy olyan férfival is, akit egyetlen vallomás alapján, ártatlanul ítéltek halálra egy hatszoros gyilkosságért. A férfi arról mesél, hogy a kiszabadulásáért folytatott küzdelem során számára hogyan hatott motiváló erőként a félelem a siralomházban töltött 13 év alatt. A félelem más megközelítésében olyan embereket is bemutat a műsor, akikre Észak-Koreában illetve Ruandában vadásztak, és akik arról beszélnek, hogy a döntéseiket hogyan befolyásolta a rettegés a saját, illetve mások testi épsége miatt.

2013. november 27., 21.20, M1

Bábel – Hesnával a világ

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*