Az Orbán kormány képviselői ismét szégyent hoztak Magyarországra

Az EP mai, Magyarországról szóló meghallgatásán Orbán emberei mindent elkövetettek azért, hogy megakadályozzák az érdemi eszmecserét.

A Fidesz képviselői kivonultak az ülésről annak ellenére, hogy korábban az összes képviselőcsoport megegyezett a vendégek listájáról és a lebonyolításról. Jellemző, hogy a saját frakciójukhoz tartozó képviselők sem követték őket.

Az ülés szakértő vendégei bemutatták a civil szervezetekkel szembeni kormányzati lépéseket, a média szabadságának korlátozását, a “puha cenzúra” mechanizmusait és azt, hogy milyen módon sértik meg a magyar emberek, a hajléktalanok, a romák, a fogyatékosok és más kisebbségek jogait.

Kovács Zoltán kormányszóvivő egyetlen érdemi válaszra sem méltatta a szakértők álláspontját és a képviselők kérdéseit. Leginkább csak ingerülten tiltakozott és sértegette a képviselőket. Arra a kérdésre válaszolva, amelyik Orbán Viktor idegenellenes nyilatkozatát firtatta, egyszerűen hazudott, amikor azt állította, hogy csak az illegális bevándorlókról volt szó. Ez a magatartás nemcsak az Európai Parlamenthez, de Magyarországhoz is méltatlan. Szégyen az, hogy az Európai Néppárt tűri, hogy a Fidesz így semmibe vegye a Parlamentet.

A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint az emberi jogok védelme az európai közösség lényegéhez tartozik, ezért minden alkalommal kiállunk értük Magyarországon és az Európai Parlamentben egyaránt.- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében Niedermüller Péter  EP képviselő, a DK alelnöke.